Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VII. MENEKÜLÉS A HAZÁBÓL tyült s az őrség hirtelen leugrált. A főhadnagy is megelégedett azzal, hogy gyors távoztában „traurige Erscheinung"-nak

384 minősítette az esetet. Az idegen utasok a vonatunkon maradtak. De nem sokáig, mert vonatunk az állomás közvetlen közelében újból megállt. És szokásához híven állt sokáig, rendületlenül, minek hatása alatt az összes idegen utasok elhagyták a vonatot. Ők bizonyára találtak maguknak a miénknél különb vonatot is. Estére Mauer-Ohlingre érkeztünk és ott éjszakáztunk. Április 8-án a rendesnél gyorsabb ütemben haladtunk Linz felé. Ez nagy város és nagy állomás, tehát újabb aggodalmat jelentett, hogy majd éppen a szokásos légitámadások idején, dél felé érünk oda. Úgy is lett. Tíz óra után érkeztünk Linz elővárosaiba. Ott is látszottak a bombázások nyomai, de megközelítőleg sem olyan mértékben, mint Sankt Pöltenben vagy Amstettenben. Ez állt Linz főpályaudvarára is. Horváth Géza ezredes,

385 országgyűlési képviselő előre kiadta az ordrét, hogy mindenki maradjon a vonaton és készítsenek edényeket, mert Linzben a jó lelkek bizonyára frissítőkkel várnak minket, talán tejet és kenyeret osztanak. Ez nem keltett örömet, mert mindenki minél gyorsabban szeretett volna túllenni Linzen, a nagy vasúti gócpontban rejlő veszedelmeken. Azonban a „jó lelkek" nem is háborgattak minket. Ellenben alig állt meg Linzben a vonat, máris megszólalt a Voralarm szirénája. A vonat közönségét irtózatos izgalom fogta el. Senki sem tudta, mi a teendő. Kellő irányítás hiányában azt sem tudtuk, hogy a vonat megy-e hamarosan tovább vagy sem. Az utasok fejetlenül kiugráltak a vonatból, majd visszaszaladtak. Legtöbben azonban tanácstalanságukban mozdulatlanul a vonaton maradtak. Ebben a zűrzavaros helyzetben mélyrepülőgépek bugása hallatszott és pillanatok múlva már kattogott a gépfegyver. A vonat elején kezdték vonatunk végig-gépfegyverezését. Szörnyű helyzetbe került a társaság. Sokan lebuktak a kocsi padlójára, bár ez vajmi keveset ér. Szerencsére útközben pár vagonban egy visszavonuló magyar légvédelmi osztagot csatoltak vonatunk legvégére. Ezek sem voltak restek. Alig nyitották meg az amerikai mélyrepülők a gépfegyvertüzet, honvédeink odalőttek, s a harmadik lövésre egy amerikai repülőgép égve lezuhant. A többi pedig nyomban kereket oldott. Szóval győztünk. Megnyertük az ütközetet és megmenekültünk a tömegmészárlástól. Nyírő József,

386 aki szintén vonatunkon utazott, „íme az ember" című regényében úgy írta meg ezt a légitámadást, hogy honvédeink két ellensé384 szomorú jelenség 385 Horváth Géza (1885-1963) hadbíró ezredes, Gyoma kormánypárti (МЕР) képviselője 386 NJyú-g József (1889-1953) író, országgyűlési képviselő 297