Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)
VICZIÁN ISTVÁN: ÉLETEM ÉS KOROM Az ellenséges tüzérségi tüz már csillapodott, mikor végre nyári idő szerint reggel 3 /t 7 órakor (április 5-én) elindultunk. A vonat lassan döcögött. Sokszor megállt. Útközben több légi harcot figyelhettünk meg. Lassú ütemben távolodtunk a veszedelmes Tullnerbach-Pressbaum állomástól, hová az oroszok, miként utólag értesültünk, alig valamivel távozásunk után bevonultak. Tullnerbachtól 26 km-re vonatunk nyílt pályán, magas vasúti töltésen, tehát igen exponált helyen megállt. Voralarmot jeleztek s az utasok nagy része elszéledt a mezőn. De a vonat a veszély elmúltával sem indult tovább, mert a következő állomás nem volt hajlandó fogadni. Pedig a tisztán látható nyílt helyen tartózkodás, alig 14 km-re a máris agyonbombázott Sankt Pölten állomása előtt, aggasztó volt. A következő éjjel négy óra tájban (április 6-án) a vonat továbbmozgott két kilométerrel egy kis vasúti állomásig, ahol meg is virradtunk. De még itt is távol voltunk Sankt Pöltentol, pedig az utasok nehezen várták, hogy még a délelőtti szokásos légitámadás ideje előtt túl legyünk ezen a veszedelmes vasúti gócponton. Nyolc óra tájban értünk Sankt Pöltenbe. Borzalmas látványt nyújtott az agyonbombázott óriási pályaudvar. Csupán egyetlen sínpár volt némileg helyreállítva. Azon át döcögtünk. Rendkívül hosszú szerelvényünk közben el is szakadt. Tehát vonatunk a kietlen roncs-mező közepén megtorpant. De hamarosan összeragasztották, és szerencsésen túljutottunk a kritikus helyen. Az oroszok nekünk ezután már nem kellemetlenkedtek. De azért csak lassan haladtunk, mert számos vonat vesztegelt előttünk. Melknél elértük a Dunát, és élvezettel szemléltük a Duna felett csodaszépen fekvő, monumentális, híres melki kolostort és székesegyházat. A Sankt Pölten-i borzalmas pusztulás után jóleső érzés volt viszont e műemléket teljes épségében és pompájában látni. Estig Pöchlarn állomásig jutottunk. Ez 97 kilométer Bécstől. Április 7-én egész nap alig haladtunk 30 kilométert. De szerencsésen túlvergődtünk egy másik nagy vasúti csomóponton, Amstettenen. Ez méreteiben még borzalmasabb pusztulás képét mutatta, mint Sankt Pölten. S itt is csak egyetlen, frissen helyreállított sínpár volt használható állapotban. Ez is csak óvatos, lassú menetben. Amstettenben kellemetlen afférunk is támadt a vasutasokkal. A mi magyar különvonatunkat, amely máris túlzsúfolt volt, idegen utasok rohanták meg. A mi vagonunkba is három, Bécsből menekült asszony szállt be. Egy alezredes útitársunk figyelmeztette őket, hogy ez különvonat, de a vasutasok nem tágítottak, sőt a katonai állomásparancsnokot is odahívták. Ez (egy német főhadnagy) az őrséget hozta magával, hogy rendet csináljon. Kínos szóváltás támadt a főhadnagy és alezredes között. Szerencsére a vonat fü296
