Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIAN ISTVÁN: ELETEM ES KOROM sonyi nagyprépostnál és Kujáni kanonoknál a érseki aulában tettem látoga­tást. Majd egész kíséretemmel az érseki palotán kívül lakó Horváth Győző címzetes püspök, kalocsai nagyprépostnál, 309 Tantos Gyula 310 kanonok-ér­seki jószágkormányzónál, Farkas polgármesternél, Hazay főszolgabírónál és Dubovits Árpád nyugalmazott kultuszminiszteri tanácsos, volt pártelnö­künknél tettem látogatást. Ezzel jól be is jártuk Kalocsa város legszebb vá­rosrészét, ami patinás palotáival a szemnek is nagyon tetszetős képet nyújt. Ezután visszatértünk az aulába. Lakosztályomban való rövid időzés után az ebédlő melletti teremben gyülekeztünk. Az ebédre hivatalosak vol­tak titkáraim, valamint a fogadásomra megjelent összes kalocsai urak is és a főbb papi személyek és más fiatalabb papok. Mikor az érsek megjelent, bevonultunk a díszes ebédlőterembe. A hosszú asztalnál az érsek jobbján foglaltam helyet és ott ismét alkalmam nyílt hosszasan elbeszélgetni nagyon szíves főpap-házigazdánkkal. Asztalbontás után az érsek udvariasan marasztott további ottmaradásra az ő vendégeként, és mikor jeleztem, hogy már mennem kell további prog­rammunk lebonyolítására és azután haza, búcsúzóul még állva is hosszasan beszélgettünk. Az érsek távoztával Mosonyi nagypréposthoz fordultam, ki­ről tudtam, hogy neki van legnagyobb befolyása az érsekre. Az ő pártfogását kértem a mi politikánkhoz, illetve pártunk szervezéséhez. Az összes főpap­oknál teljes megértést és jóindulatot tapasztaltam a mi jószándékainkkal szemben. Ottani pártvezetőink is mindnyájan nagyon meg voltak elégedve a fogadtatással, és a főpapokkal folytatott hosszas és szívélyes megbeszélései­met nagyon kedvező ómennek tekintették pártunk szempontjából. Ezután elbúcsúztunk az aulától s a 3 órára meghirdetett pártgyűlésre mentünk. A pártgyűlésen Kalocsának és környékének a népe gyűlt egybe, többnyire gazdák és kubikos munkások. Szabóky pártelnök bemutatása mellett egyen­ként barátkoztam velük. Aztán Szabóky beszélt. Ismertette a nép helyzetét és jogos kívánságait. Mások is elmondták bajaikat. Mindnyájan szerényen, hig­gadtan beszéltek. Végül én beszéltem hosszasan (mintegy negyven percig) a mai nehéz időkről, de amelyek még mindig jobbak, mint számos külföldi or­szágban. Az értelmükre igyekeztem hatni. Jobb korszak fog jönni a keresz­tény erkölcs jegyében, de azt nem az üres ígéretek, hanem saját fokozott munkánk fogja biztosítani. Főtörekvésünk a nép életszínvonalának emelése és evégből komoly gazdasági alkotások, mert kellő gazdasági megalapozás nélkül minden szociálpolitika csak üres szélhámosság. Nem elég csak jogo­kat követelni, mert a jogok összege pontosan azonos a kötelességek összegé­vel. Ha a kettő közötti egyensúly meginog, összeomlik a társadalom éppúgy, 309 Horváth Győző (1867—1944) kalocsai nagyprépost, felsőházi tag 310 Tantos Gyula (1877—1955) bajai plébános, kanonok, érseki jószágkormányzó 230

Next

/
Thumbnails
Contents