Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

V. KORMÁNYZATI RENDSZEREM A VÁRMEGYE ÉLÉN Mint főispán és mint közellátási kormánybiztos nem győztem magyarázni, hogy mindezek a kérdések kellően szabályozva vannak. De olyan rendeleteket ne kívánjanak a kormánytól, amelyek minden elképzelhető apró részletre is prejudikálnak, mert semmi sem veszedelmesebb a jó közigazgatásra, mint az agyonszabályozások, a rendelet-infláció, mikor a hatóságok a rendeleteket elolvasni sem győzik. A sok vitára és panaszra okot adó állatrekvirálások kérdéseiben is sokszor fejtegettem tisztviselők és felek előtt, hogy a kormány e tekintetben bölcsen rendelkezett, mert elrendelte, hogy levágás céljára a selejtesebb anyagot kell igénybe venni, s a jó tenyész-, fejős- és igavonó állományt igénybe venni tilos. Emellett a kormány a rekvirált anyagért jól és pontosan fizet. És ez a fő, mert a többi már kizárólag a közigazgatás jóságának és a gazdaközönség belátásának a kérdése. Egyes konkrét panaszok esetén, ha a felek azt panaszolták, hogy fajvagy príma marháikat foglalták le, azonnal telefonon vontam kérdőre a községi jegyzőt, és figyelmeztettem, hogy csak darabszámra foglalhat le és nem kijelölt darabokat. Viszont a gazdákat is figyelmeztettem, hogy belátóknak kell lenniök, mert a selejtes marhák többnyire a kisemberek birtokában vannak. Az pedig nem lehet, hogy csak azoktól rekviráljanak. „A kormány megvédte a ti jobb anyagotokat, — mondtam nekik — tehát ti is védjétek meg saját bőrötöket, mert ha a nép föllázad, titeket ver agyon. Ezért járjatok jó példával elöl, és adjatok be minél több marhát. Ha csak príma állatotok van, vegyetek a vásárban vagy kéz alatt beadni valót. A kormány jól fizet, tehát talán még rá sem fizettek erre." Mint magam is gazdaember, mindezt tapasztalásból jól tudtam, és örömmel állapítottam meg, hogy egyetlen hozzám forduló gazda sem akadt, akit meg nem nyugtatott ez a tanácsom. Mindezt, mint közellátási kormánybiztos kifejtettem a Vármegyei Gazdaság Egyesület ülésén is, amely egyesületnek magam is tagja voltam. De mikor ott már a nagygazdák is a húshiány miatt panaszkodtak, erre csak azt mondhattam: „Az a baj, hogy míg béke idején minden második ember bicsérdysta volt, most háború idején a legvadabb bicsérdysták

282 is mindig húst ennének. Ezért azt ajánlom gazdatársaimnak, saját érdekünkben kövessünk el mindent, hogy a bicsérdyzmus újból életre keljen, és igyekezzünk annak minél több őszinte, igaz hívet szerezni." Az e szavaimat követő általános, élénk derültség azt mutatta, hogy az antibicsérdysták is megnyugodtak. Az imént említett 1942. december 9-i megyei közgyűlést, mint a közgyűléseket mindig, а МЕР Megyebizottsági Tagcsoportjának értekezlete 282 Bicsérdyzmus: Bicsérdy Béla (1872-1951) nevéből keletkezett táplálkozási reformmozgalom, melynek tagjai csak nyers zöldséget és főzeléket esznek. 211