Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIÁN ISTVÁN: ELETEM ÉS KOROM sítására belátható időn belül akár a kormány, akár a főváros gondolt volna. Sot a főváros keresztény többségi pártja különösen ellene volt annak nemcsak az óriási tehertöbblet miatt, amit ez a fővárosnak okozott volna, hanem még sokkal inkább azért, mert a többségi párt már anélkül is nehéz harcot folytatott a marxi-szocialista párttal és annak kapitalista szövetségeseivel, és Nagy-Budapest megvalósulása a szocialisták igen nagy erőgyarapodását jelentette volna, mert a pesti gyárak munkásainak is igen nagy része a peremvárosokban lakott. A kormány pedig legkevésbbé sem akart a főváros akarata ellenére cselekedni. A tanulmány célja az volt, hogy ebben a sokat tárgyalt kérdésben annak hívei és ellenzői egyaránt tisztán lássanak. Az alispánnak azonban szenzáció kellett, s e végből kész volt harcra kelni akár a szélmalmok ellen is. Tehát belerúgott Szendynek ebbe a komoly, tudományos munkájába is. Már napokon át citálta magához és utasítgatta a peremközségek és városok elöljáróit, hogy képviselőtestületeik útján tiltakozzanak a terv ellen, bár az érdekelt községeknek és városoknak tetszett az átcsatolás gondolata. A közigazgatási bizottság július 9-i ülésén aztán, mikor elrendeltem, hogy a rendes alispáni havi jelentést fölolvassák, ahelyett az előadó egy válasziratot olvasott föl, ami meglehetős durva és sértő hangon szállt szembe a fővárosi polgármester tudományos és teljesen objektív tanulmányával. Nem akartam megvonni a szót, bár ez a kérdés nem volt fölvéve a tárgysorozatba és nem is tartozott a közigazgatási bizottság hatáskörébe. De nyomban az alispáni előterjesztés után részletesen kifejtettem, hogy az alispán tévedésben van Szendy művének célja kérdésében. Az alispán részéről javasolt tiltakozást pedig nem bocsátottam szavazásra, mert ebben a kérdésben illetékesen csakis a vármegye közgyűlése foglalhatott volna állást. Figyelmeztettem az alispánt arra is, hogy az érdekelt községeket senki sem jogosult állásfoglalásukban befolyásolni. Különben is az ilyen befolyásolt állásfoglalásnak komoly esetben sem volna semmi értéke, tehát azt a végső döntésre hivatott kormány és törvényhozás így sem venné figyelembe. A közigazgatási bizottság egész összessége helyeselte álláspontomat. De az alispán nem tágított. A legközelebbi közgyűlésen (1942. szeptember 9-én) önálló indítvánnyal jött. Tiltakozni akart Nagy-Budapest gondolata ellen. Hiába érveltem, hogy hiszen az alispán nemrég szavaztatott meg magának 9500 pengőt, hogy azon válasziratot adhasson ki Szendy könyvével szemben. Ez a válaszirat még el sem készült, tehát a vármegyei bizottsági tagok még nem is ismerik jól a kérdés lényegét. Hiába volt minden. Föl volt rá készülve. Együtt volt a nyilasok és tisztviselők klikkje. A bizottsági tagok pedig nem szokták megvárni a közgyűlés végét, mert előbb indul a vonatuk. Az alispán pattogott, verte az asztalt és szidta a fővárost, a „kapzsi" fővárost. Csillapítottam, hogy kevesebb szenvedéllyel folytassa ezt a merőben 206