Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

V KORMÁNYZATI RENDSZEREM A VÁRMEGYE ÉLÉN belépni és kérték közbenjárásomat a belügyminiszternél, hogy oda fölvegyék őket. Ez a közvetítés egyelőre nem vezetett ugyan eredményre, de később, mikor Kállay Miklós lett a miniszterelnök, a MÉP-be fölvették őket. Ami Endre László alispán személyét illeti, mielőtt főispán lettem, mint megyebizottsági tag, mindig szívélyes, jó viszonyban voltam vele. Ez a szívélyes viszony kezdetben mint fő- és alispán között is megmaradt köztünk. Az alispán jobb belátásra jutását látszott mutatni az is, hogy mikor mint új főispán a vármegyei pártszervezet (а МЕР) ünnepélyes nagygyűlésén (1941. december 10-én) elnöki székfoglaló beszédemet elmondtam, az alispán is megjelent és mellettem a pódiumon foglalt helyet. Ez a párt központi szervezetében is föltűnést keltett, mert az alispán nyilas hírben állt, és azelőtt sohasem vett részt а МЕР ülésein. Ezen a pártgyűlésen meghívásra teljes számban megjelentek a főszolgabírók és polgármesterek is. Nem volt titok, hogy nagy részük nem minden aggodalom nélkül jelent meg. A meghívással szemben nem akartak ildomtalanságot elkövetni, de nagy megnyugvásukra szolgált, hogy ott látták „szigorú" alispánjukat is. Ilyen kezdeti sikerek, illetve kedvező ómenek után tettem 1942. január 21-én Bárdossy miniszterelnöknek személyesen jelentést. A miniszterelnök vármegyém békéje iránt érdeklődve azt mondta, hogy nem közömbös az, hogy az ország első és legnagyobb megyéjében milyen a hangulat, és ez az én hivatali elődöm idejében igen nyugtalanító volt. De jelezte azt is, hogy tudomása szerint az én személyemet méltányolja a vármegye. Megnyugtattam, hogy a régi nyugtalanság, aminek centrumául Endre alispánt és másfelől a nyilasokat tekintették, az én kinevezésem első pillanatától kezdve teljesen elült. Erről napról-napra mindinkább meggyőződöm. Ez időtájban rendeződött felsőházi tagságom kérdése is. A székesfőváros közgyűlése január 30-án (1942) időközi felsőházi tagválasztást tartott. Egy rendes és három póttagot választott. A rendes tagsági helyre én voltam a többségi párt jelöltje. A választásnál összesen 85 szavazatot adtak le. Ebből egy szavazat üres lap volt, de az összes többi 84 érvényes szavazat mind reám esett. Tehát titkos szavazással egyhangúan lettem újból megválasztva a felsőház rendes tagjává, ami az ellenzék részéről is megbecsülést, ez pedig a múlthoz képest nagy változást jelentett. Ez az újabb mandátum azonban csak egy évig, a folyamatban volt ciklus végéig tartott. De 1942 végén a főváros harmadszor is megválasztott a felsőház tagjává, éspedig akkor már 10 évre, vagyis 1952 végéig tartó hatállyal. Hosszú évtizedeken át két törvényhatóság közéletébe voltam egyaránt és mélyen beleszövődve. E kettő közül a székesfőváros sokszor érdememen 193