Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

I. IFJÚSÁGOM Zajos derültség volt a válasz. A nagyobbak egyszerre valamennyien magyarázták nekem, hogy „az nem álom. Annak nincs semmi értelme. Ezt csak Te most találtad ki." Nem szóltam egy szót sem. De nagyon fölsültnek éreztem és nagyon szégyelltem magamat. És még kíváncsibb lettem, hogy miként kell álmodni. Bezzeg mikor egyszer, nem tudom, mennyi idő múlva, először álmodtam életemben, nem volt köszönet benne. Egy „szarvasdobos", aki folyton dobolt, kergetett engem. S ez olyan rémes volt, hogy beszélni se mertem az álmomról. De nem is kívántam többé sohasem álmodni. Apám jó gazda hírében állott. Nagyanyám özvegysége idején neki is б gazdálkodott, összesen mintegy 1500 holdon. Nagyanyám birtokának fölosztása után azonban csak saját gazdaságát kezelte, beleértve abba a testvéreitol egy ideig bérelt földeket is. A nagy Dessewffy-vagyonból nekünk aránylag nem sok jutott. A földet s a pesti házat (Magyar u. 24. sz.) mind a fiúk örökölték. Anyám készpénzöröksége azonban lehetővé tette, hogy annak ellenében viszont apám nagyobb darabot kapjon a szelei birtokból, mert két nőtestvére anyám fitestvéreinek volt a felesége. Abban a korszakban, mikor a magyar urak rohamosan adósodtak el és mentek tönkre, apám mindig rendezett anyagi viszonyok között élt és súlyt helyezett rá, hogy közel ezerholdas birtokát semmi adósság se terhelje. „Tiszta volt a telekkönyve", miként akkor mondták és ezt akkor nagyon kevesen mondhatták el magukról. Apánk szigorúan nevelt minket, de legfőként csak az б komoly és puritán egyéniségének és rendszeretetének szuggesztív erejével. Ádám Károly esperes a temetésén mondta róla, hogy „az б szava mindig a tekintély szava volt". Ezt éreztük mi is. Iskoláimat Szelén a családi háznál kezdtem meg Zoltán öcsémmel együtt, aki ötnegyedévvel volt nálam fiatalabb. A lánytestvéreink mellé fogadott nevelőnőktől kaptuk mi is az elemi oktatást. Almássy Matildtól tanultunk meg írni-olvasni. Szegény fiatal lány, б is az akkori gyakori magyar sors áldozata volt Előkelő, gazdag család sarja. Idősebb nővére még jólétben nőtt föl. Testvérbátyja cs. és kir. kamarás főispán volt. De szülei tönkrementek. Matild, a legfiatalabb testvér, már preparandiát

6 végzett, hogy férjhezmenetel helyett saját magát tartsa el. Mialatt mi Zoltival nevelonoktol otthon tanultunk, idősebb fiútestvéreink (Géza és Berci) már kecskeméti, majd besztercebányai diákok voltak. Tízéves koromig, Zolti öcsémmel együtt, akivel egymástól elválaszthatatlanok voltunk, jóformán ki sem mozdultunk szülőfalunkból. Pesten is ° tanítóképzőt 17