Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIAN ISTVÁN: ELETEM ÉS KOROM csak egyszer voltunk, miután 1882-ben megnyílt a szelei vasút (a rákos­újszászi vonal). És 1884 nyarán elvittek minket Szentmártonkátára anyai nagyapánkhoz, aki akkor már 86 éves korában súlyos betegen ágyban fe­küdt és pár hét múlva meg is halt. Szerettünk apánkkal kijárni a tanyára, főleg csépléskor, ami nagyon ér­dekelt minket. Megszoktuk a gazdasági élet látását. Természetesen nagyon érdekes volt nekünk a vasútépítés is. 1881-82­ben nagyon enyhe tél volt. Egész télen át dolgoztak. Jellemző volt az akko­ri kezdetleges, magyar viszonyokra, hogy a vasútat még osztrák mérnökök tervezték, illetve vezették annak építését, a földmunkát pedig olasz munká­sok végezték. Az osztrák-német mérnökök (az innsbrucki Kellner Ignác és Schlimp) gyakran voltak ebéden vasárnapi vendégeink és olyankor kedélye­sen elprodukálták jó németes akcentussal összes magyar nyelvtudásukat: „Isten éltesse, atyafi". Aztán jött a diákkor. Apánk 1884 őszén már négy fiát vitte föl Besztercebá­nyára. Géza a gimnázium VI., Berci a IV, mi pedig Zoltival az I. osztályba készültünk beiratkozni. De Zolti még 9 éves sem volt teliben, tehát állami gimnáziumba nem vették föl. Úgyhogy ismét hazakerült és apánk mint ma­gántanulót a kecskeméti református gimnáziumba íratta be. Szállást és kosztot Träger Lajoséknál kaptunk az akkor még ún. Új ut­ca 260. szám alatt. Ez az utca a főutcára merőleges Káptalan utcából nyílt. Lakásunkat Flaska Pál, az iskolaszolga, azazhogy „főkurátor úr" sze­rezte nekünk. Ezt a címet megkövetelte magának, s ez a cím illett tipikus tót arca ellenére is majesztétikus, 7 nyúlánk termetéhez. О nekünk mindég nagyon jó barátunk volt. A lakásra meglévén az előzetes megegyezés, Träger úr is írta Szelére, hogy a vasútnál „a vonatnak átellenében fog minket várni". Várt is, és mi­helyt egy apa négy fiával leszállt a vonatról, mindjárt ránk ismert. Träger La­jos gyermektelen házas, vármegyei írnok, igen jóravaló, humort is kedvelő, tótosan beszélő, de jó magyar érzelmű ember volt. Míg apánk ott volt, addig mi is vele laktunk a Rák-szállóban és csak mikor ő Zoltival hazautazott, fog­laltuk el Träger úréknál tágas és kényelmes, kétablakos, utcai szobánkat. Poggyászunk kipakolásánál Träger úr is jelen volt és udvariasan ajánlot­ta: „É bizé, (ő minden mondanivalóját e szavakkal vezette be) a fekete ru­hákat talán majd ki fogunk vinni." Géza bátyám gondolván, hogy fekete ruhákon a fölső ruháinkat érti, szabadkozott, hogy azokat sem szükséges kivinni, hanem majd fölaggatjuk a szekrényünkben. 7 fenséges 18

Next

/
Thumbnails
Contents