Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)
VICZIAN ISTVÁN: ELETEM ÉS KOROM csak egyszer voltunk, miután 1882-ben megnyílt a szelei vasút (a rákosújszászi vonal). És 1884 nyarán elvittek minket Szentmártonkátára anyai nagyapánkhoz, aki akkor már 86 éves korában súlyos betegen ágyban feküdt és pár hét múlva meg is halt. Szerettünk apánkkal kijárni a tanyára, főleg csépléskor, ami nagyon érdekelt minket. Megszoktuk a gazdasági élet látását. Természetesen nagyon érdekes volt nekünk a vasútépítés is. 1881-82ben nagyon enyhe tél volt. Egész télen át dolgoztak. Jellemző volt az akkori kezdetleges, magyar viszonyokra, hogy a vasútat még osztrák mérnökök tervezték, illetve vezették annak építését, a földmunkát pedig olasz munkások végezték. Az osztrák-német mérnökök (az innsbrucki Kellner Ignác és Schlimp) gyakran voltak ebéden vasárnapi vendégeink és olyankor kedélyesen elprodukálták jó németes akcentussal összes magyar nyelvtudásukat: „Isten éltesse, atyafi". Aztán jött a diákkor. Apánk 1884 őszén már négy fiát vitte föl Besztercebányára. Géza a gimnázium VI., Berci a IV, mi pedig Zoltival az I. osztályba készültünk beiratkozni. De Zolti még 9 éves sem volt teliben, tehát állami gimnáziumba nem vették föl. Úgyhogy ismét hazakerült és apánk mint magántanulót a kecskeméti református gimnáziumba íratta be. Szállást és kosztot Träger Lajoséknál kaptunk az akkor még ún. Új utca 260. szám alatt. Ez az utca a főutcára merőleges Káptalan utcából nyílt. Lakásunkat Flaska Pál, az iskolaszolga, azazhogy „főkurátor úr" szerezte nekünk. Ezt a címet megkövetelte magának, s ez a cím illett tipikus tót arca ellenére is majesztétikus, 7 nyúlánk termetéhez. О nekünk mindég nagyon jó barátunk volt. A lakásra meglévén az előzetes megegyezés, Träger úr is írta Szelére, hogy a vasútnál „a vonatnak átellenében fog minket várni". Várt is, és mihelyt egy apa négy fiával leszállt a vonatról, mindjárt ránk ismert. Träger Lajos gyermektelen házas, vármegyei írnok, igen jóravaló, humort is kedvelő, tótosan beszélő, de jó magyar érzelmű ember volt. Míg apánk ott volt, addig mi is vele laktunk a Rák-szállóban és csak mikor ő Zoltival hazautazott, foglaltuk el Träger úréknál tágas és kényelmes, kétablakos, utcai szobánkat. Poggyászunk kipakolásánál Träger úr is jelen volt és udvariasan ajánlotta: „É bizé, (ő minden mondanivalóját e szavakkal vezette be) a fekete ruhákat talán majd ki fogunk vinni." Géza bátyám gondolván, hogy fekete ruhákon a fölső ruháinkat érti, szabadkozott, hogy azokat sem szükséges kivinni, hanem majd fölaggatjuk a szekrényünkben. 7 fenséges 18