Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

IV. AZ ÉN POLITIKÁM sem jutott volna, ha erre a kegyetlen méretű országcsonkításból eredt értelmiségi proletariátus vészes kenyérgondja rá nem kényszeríti a nemzetet. A zsidóság annyiban kedvezőbb helyzetben volt, hogy a közgazdasági kereseti lehetőségek csaknem teljes egészükben az ő kezükben voltak. A szabadkőművesek mindenesetre korrektebben jártak volna el, ha nemzetközi befolyásukkal igyekeztek volna az országcsonkítást mérsékelni és ezzel a keresztény értelmiségi proletariátus tömegét apasztani, ami a numerus clausust is tárgytalanná tehette volna. De a vázolt becsületromboló terror csak visszafelé sülhetett el. Az 1922/26. évi nemzetgyűlésen az említetteken kívül csak még egy nagyobb beszédet mondtam. Ezt is éppúgy, mint legtöbb nagyobb beszédemet, provokálás váltotta ki belőlem. Ezúttal ismét a szabadkőművesek és azok egyéb, ún. „szabadgondolkodó" társai indítottak koncentrikus támadást a keresztény-nemzeti gondolat hívei ellen úgy a sajtóban, mint a nemzetgyűlésen. A nemzetgyűlésen főleg a szabadkőműves Pakots József,

184 továbbá a radikális Nagy Vince és Drózdy Győző

185 vitték a szót. A sajtóban is Pakots járt elöl a „Polgár" című lapban „A boszorkányokról, melyek vannak" című dörgedelmes cikkével. A keresztény-nemzeti gondolat híveit az 1918/19-es forradalmak ébresztették öntudatra. A középosztály addig igen hanyag volt társadalmi téren. Főleg pedig a fővárosi községi választásokkal semmit sem törődött. Ez tette lehetővé, hogy a főváros közgyűlését az ún. szabadgondolkodók és szabadkőművesek lepték el. Ezek formálták saját képükre a főváros adminisztrációját. A fővárosi tisztviselők, talán csak a két Sipőcz (apa és fia)

186 kivételével, mind és a fővárosi tanszemélyzet túlnyomó nagy része szabadkőművesek voltak. S ez utóbbiak viszont az újabb nemzedéket nevelték forradalmi szellemben. A szintén szabadgondolkodó „Nagyváradi Társadalomtudományi Társulat" 1907-ben azzal a megjegyzéssel ajánlotta Ágoston Péter, későbbi népbiztos, „Zsidók útja" című művét a közönségnek, hogy „a magyar szabadkőművesség és zsidóság összeforrt", és „ha magyar ember a zsidóságról ír és a magyar zsidóság sorsát tárgyalja, akkor a szabadkőművesség külső történetét is írja meg vele".

187 Ez az egybeolvadás a főváros forradalom előtti közgyűlésein is meglátszott, mert a főváros 400 bizottsági tagjából alig 120 volt keresztény. 184 Pakots József (1877-1933) író, dramaturg, ellenzéki liberális képviselő 185 Drózdy Győző (1885—1970) újságíró, országgyűlési képviselő 186 Sipőcz László (1848-1916) a budapesti árvaszék elnöke és fia, Sipőcz Jenő (1878-1937), a főváros polgármestere. 187 Ágoston Péter (1874-1925) nagyváradi jogakadémia-tanár, szociáldemokrata politikus könyve 1917-ben jelent meg Nagyváradon, s megjegyzendő, hogy a magyar zsidó közösségen belül is éles reakciókat váltott ki: ők antiszemitizmussal vádolták. 131