Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)
IV. AZ EN POLITIKÁM Az 1925. november 12-én elmondott beszédemmel sikerült a munkásszakszervezetek kérdését a parlament elé vinni és a parlament figyelmét fölhívni, hogy mily fontos volna a munkásságot a marxista párturalom alól fölszabadítani és külföldi példára pártonkívüli szakszervezetekbe tömöríteni. A parlament túlnyomó, nagy többsége, mint láttuk, elgondolásomat rokonszenvesen, nagy megértéssel, sot lelkesedéssel fogadta. Ebben a beszédemben minden állításomat, melyekkel a szociáldemokrata pártszakszervezeti rendszer hibáira és antidemokratikus voltára rámutatottam, kétségbevonhatatlanul bebizonyítottam. Erezték ezt maguk a szocialisták is. De a helyes útra térés nem volt várható attól a párttól, amely párt nyíltan megmondta, hogy nekik bevallott programmjuknál „lényegesen meszszebbmenő", elhallgatott céljaik is vannak. Valamit azonban mégis kellett nyilatkozniuk. Ezekre a nyilatkozataikra az indemnitási vita során 1926. február 3-án elmondott beszédemben válaszoltam. A nyilatkozók közül Rothenstein Mór intézte el legkurtábban az ügyet. Ö, aki annak idején összes állításaimat kereken tagadta, utóbb azt sütötte ki, hogy a háromévenkénti egy közgyűlés tartásán kívül nem tudtam bennük semmi egyéb hibát sem fölfödözni. Szóval legalább ezt az egy hibát most már б is beismerte. Viszont hirtelen megfeledkezett még arról is, hogy ő a belügyminiszterre akarta kenni a saját hibájukat és azt állította, hogy a belügyminiszter akadályozza meg a kellő számú közgyűlés tartását. És állította ezt jámbor arccal akkor is, mikor még alkudoztak a miniszterrel és várták feliratukra a miniszter engedélyét, hogy ne kelljen nekik minden évben, hanem csak minden harmadik, vagy ha ez nem volna lehetséges, legfeljebb minden második évben közgyűlést tartaniok. Februári beszédemben megjegyeztem, hogy ha a háromévenkénti egy közgyűlés tartásán kívül egyéb hiba valóban nem akadt volna is a szakszervezeti önkormányzatban, ez az egy hiba magában véve is elég lett volna arra, hogy egész önkormányzatuk komolytalan legyen. De én nem csak ezt az egy hibájukat bizonyítottam be, hanem azt is, hogy közgyűléseiknek nincsen semmi komolyabb hatásköre, ott a tagoknak nincs indítványozási joga, a valódi munkáslapokat üldözik, a munkaszabadságot elnyomják és a munkásságot jobbágysorsba süllyesztik. Peyer Károly még Rothensteinnél is feledékenyebb volt. О már csak arra emlékezett, hogy csupán egyetlen olyan szakszervezetet találtam, amely háromévenként csak egyszer tart közgyűlést. A nemzetgyűlés naplójából fölolvastam Peyernek, hogy nem csak egy ilyen szakszervezetet találtam, hanem név szerint is három ilyent említettem meg, és ha voltak kétévenként egyszer közgyűlésező szakszervezetek is, de a Szakszervezeti Tanács ezek nevében is kérte a kormány engedélyét, hogy csak háromévenként kelljen egy közgyűlést tartaniok. 117
