Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

VICZIÁN ISTVÁN: ÉLETEM ÉS KOROM tente-пек azt sem, hogy Magyarország betegsége ragályos, amely hovatovább átterjed szomszédaira is." Ezt a bejelentésemet a leggyalázatosabb hazaárulásról a jobboldal és a közép földháborodva, nagy zajjal fogadta, a baloldal pedig némán hallgatott. Ismertettem a cseh Benes válaszát is, amit az árulóknak adott, s amit a Bécsi Magyar Újság 1922. június 14-iki számában közölt: „Mi a m^tryar demokrácia és a magyar emigráció ügyét — szólt Benes az árulókhoz - nagy rokonszenvvel kísérjük. Az emigráció vezetői erkölcsi támogatásunkról bizonyára már meggyőződtek, [...] de Magyarország belpolitikájának kérdéseibe nem akarunk beavatkozni. Ez mindkét félre hátrányos volna. Ez az emigráció feladata: az emigráció menjen haza, mert nem elég kívülről előkészíteni az új korszakot, ennek az előkészítésnek mindenek előtt belülről kell történnie és ezért haza kell mennie az emigrációnak. Az emigrációnak nagyobb aktivitást kell kifejtenie és e célból is haza kell mennie. Jól tudom, hogy a vezető emigránsok ma még nem térhetnek haza, de ez már nem tarthat soká. Jól ismerem és nagyra becsülöm Károlyi, Jászi, Garami, Linder

154 egyéniségét, és ezek a vezetők erkölcsi biztosítékát nyújtják annak, hogy hazatérésük után is a pacifizmus és a demokratikus megértés politikáját fogják folytatni, hogy elő fogják mozdítani a szomszéd népek testvériesülését." Beszédemet, miként ezt a nemzetgyűlés naplója megállapítja, „élénk helyeslés, éljenzés és taps (követte) a jobboldalon és a középen, s a szónokot számosan üdvözölték". A szociáldemokraták példátlanul durva hangnemet honosítottak meg a magyar parlamentben. Sohasem érvekkel harcoltak a maguk igazáért, hanem ízetlen személyeskedéssel és hazug rágalmakkal igyekeztek lehurrogni mindenkit, aki más nézeten volt, mint ők. Ezzel jó részben célt is értek, mert sok tiszta múltú, puritán képviselő óvakodott az ő nyelvük hegyére kerülni, és inkább hallgatott. A szociáldemokraták harcmodorát jellemezte a bolsevistáknak az a közismert szokása is, hogy ellenfeleiket ártatlanul mindig pont éppen azokkal a visszaélésekkel gyanúsították, amiket ők maguk követtek el legnagyobb mértékben. A szociáldemokraták különösen nagy gyűlölettel viseltettek Wolff Károly és az ő Keresztény Községi Pártja iránt, akik a főváros törvényhatóságában a keresztény-nemzeti gondolat jegyében a főváros erkölcsi és anyagi talpraállítása terén igen nagy sikereket értek el. A nemzetgyűlés 1924-ben újabb törvényjavaslatot tárgyalt a fővárosi törvényhatóság átszervezéséről. A szociáldemokraták ezt az alkalmat használták föl arra, hogy harcot indítsanak Wolff Károly és a Keresztény Községi 154 Linder Béla (1876-1962) katonatiszt, a Károlyi-kormány honvédelmi minisztere, majd emigráns politikus 104