Ablonczy Balázs szerk.: Viczián István: Életem és korom. Pest vármegye főispánjának emlékiratai. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 8., Szentendre, 2007)

IV. AZ ÉN POLITIKÁM zése. Ö sokszor közbenjárt e végből, de mindig elutasították, mert az ismeretlen fogalom volt Magyarországon. Részemről mindig harcoltam a copfok

146 ellen és ezért készséggel siettem föl a földművelésügyi minisztériumba. Ott az illetékes osztályfőnök azt mondta, hogy nehéz dolog, de majd megkérdezik az állatorvos-egyesületet. Előre tudtam, hogy az állatorvosokat hiába kérdezik, és ezért az államtitkárt győztem meg az ilyen copfok értelmetlen voltáról. A miniszter éppen akkor nem volt hivatalban, vele nem lehetett beszélni. De az eredmény meglett. Pár nap múlva megkaptam a hivatalos értesítést, hogy a nagykátai heti állatvásárok engedélyezve vannak. Ezzel nem ártottam senkinek, viszont egy község egész gazdaközönségét boldoggá tettem. Nagykátán tartott második programmbeszédem alkalmával a nyilvánosság előtt olvastam föl és adtam át a község főjegyzőjének az örömhírt hozó miniszteri táviratot. És ez nem az egyetlen ilyen sikerem volt. A választáson a három jelölt közül én kaptam legtöbb szavazatot, de nem abszolút többséget. Pótválasztásra került a sor. A legkevesebb szavazatot kapott Juhász József kiesett az újabb választásból, és б maga Biró Imre Boldizsár mellé állt. De pártja Zubek kántor vezetésével, testületileg csatlakozott hozzám. Más községekben is szereztem újabb híveket, és a pótválasztásból már igen nagy többséggel győztesként kerültem ki. Tehát „népképviselő" lettem s a parlamentben szemtől-szemben találtam magamat ama destrukció képviselőivel, illetve vak eszközeivel, amely destrukció létezéséről és veszedelmes földalatti aknamunkájáról hivatalos minőségemben győződtem meg. Tudtam, hogy ismét darázsfészekbe nyúlok, de habozás nélkül fölvettem a harcot, mert úgy éreztem, hogy gyávaság lett volna, ismerve a veszedelmet, kitérni a harc elől. Első nagyobb beszédemet a nemzetgyűlésen 1922. július 10-én mondtam el a felhatalmazási törvényjavaslat (indemnity) vitájában.

147 E beszédem bevezetésében helyeslésemet fejeztem ki a pénzügyminiszter ama törekvésével szemben, hogy az államháztartás egyensúlya helyreálljon. De rámutattam azokra a jelenségekre, amelyekből úgy látszik, hogy a győztes hatalmak nem csak nem lelkesednek a legyőzött országok talpraállításáért, hanem talán mintha még akadályozni is akarnák azt. Ezért minden eshetőségre föl kell készülnünk. Saját részemről - tettem hozzá - „bízva magyar fajunk őserejében és abban, hogy az igazság végül mégis csak diadalmaskodik, hiszem, hogy nemzetünk és hazánk létét fenn bírjuk tartani és meg 146 Itt: vaskalaposság, maradiság. 147 NN 1922-27,

1. kötet, 424-440. 101