Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia III. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 6., Szentendre, 2001)
Történettudomány, helytörténet - Vajdai Ágnes: „Templomot építettünk” (Egy német múzeumpedagógiai kezdeményezés Bonnban)
AZ OLTÁRKERESZT, AZ ÚRASZTALA ÉS AZ EREKLYETARTÓ Elmaradhatatlan kellékek a templomból: az oltárkereszt, az úrasztala és az ereklyetartó, amelyeket románkori templomoknál látott mintákból és egyéni ötletek alapján kis rézlapokból munkálták meg a diákok. A gyerekek által külön-külön megtervezett és megmunkált réz lapokat összeillesztve jött létre a három remekmű. Az egyöntetű réz színt zománcfestékkel tették színesebbé és díszesebbé. A FALIKÁRPIT ÉS AZ OLTÁRTERÍTŐ A szentélybe kerülő falikárpit ötletét és mintáját az ún. bayeuxi-szónyegról vették a bonni munkatársak. A falikárpiton azonban nem az ott ábrázolt történetek jelennek meg a gyerekek hímzései által, hanem az Assisiben lévő San Francesco templom Giotto falfestéseken szereplő Szent Ferenc élete és története. A nagy faliszónyeget apró darabokból varrták össze, melyeket külön-külön varrtak-hímeztek a kisebb korosztályhoz tartozó leányok, idősebb nénik szakmai segítségével. Az úr asztalára és a táblás oltárkép alá került térítőket is több apró darabból illesztették össze, ezekre a gyerekek kereszteket, különböző motívumokat és egyházi szentek arcképeit varrták. A SZÁRNYASOLTÁR A templom baloldali kereszthajójában lett felállítva a szárnyasoltár, amely már a gótika stílusát képviseli. A bonni múzeumi kollegák nem csináltak különösebb problémát abból, hogy miképpen magyarázzák meg egy gótikus szárnyasoltár jelenlétét a románkori templomban. A választ mindenki megtalálhatja a változó életben, ahol világosan kitűnik, hogy a későbbi évszázadokban a románkori templomokba az új stílusnak, a gótikának megfelelő szárnyasoltárokat helyeztek el. A fakeretvázba helyezett festett képeken Jézus, Szűz Mária és egyházi szentek, angyalok jelentek meg. AZ AGYAGBÓL KÉSZÍTETT KERESZTELŐMEDENCE ÉS A GYERTYATARTÓ A templombelső berendezési tárgyköréhez tartozó keresztelőmedencét és gyertyatartót agyagból készítették el a gyerekek. A keresztelőmedence megformázott agyagtábláit hungarocellből készült hatszögletű keretvázba helyezték be. Ezt, valamint a gyertyatartót a szárnyasoltárral szemközti kereszthajóban helyezték el. A MINDENKI KÓDEXE ÉS A HLSTORLA DOMUS A templom építéstörténetének megörökítésére szolgáló História Domus mellett - amely elmaradhatatlan kelléke egy templomnak - gondoltak a szervezők arra is, hogy megismertessék a gyerekeket a középkori egyházi kódexekkel. Mi célt szolgáltak, milyen írások kerültek ezekbe a könyvekbe és milyen stiláris jegyek jellemezték. A foglalkozások során a gyerekek játszva tanulták meg az iniciálé rajzolását, alkalmazását, a pennával való írás technikáját, az egyházi énekek fogalmát, szerepét az egyházi és a mindennapi hitéletben. így készült el a „Mindenki kódexe", amelyet ebben a nagyon izgalmas és eredményes munkában részt vevő gyermekek biztosan 311