Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia III. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 6., Szentendre, 2001)
Történettudomány, helytörténet - Vajdai Ágnes: „Templomot építettünk” (Egy német múzeumpedagógiai kezdeményezés Bonnban)
ugyanolyan érdeklődéssel fognak böngészni felnőtt korukban is, mint amilyen lelkesedéssel építették meg közös munkával a „gyermekek" templomát. Kevés olyan város van, ahol oly sok románkori templom található, mint Kölnben. Ezek a templomok а П. világháborúban a bombatalálatoktól szinte kivétel nélkül megsérültek vagy elpusztultak. A háború után sokan gondolták úgy, hogy a fennmaradt romokat legjobb, ha felszámolják és eltávolítják. Az ott élők nagy részének azonban a véleménye az volt, hogy a szétrombolt templomokat ismét fel kell építeni. A döntés aztán meg is született, majd negyven éven keresztül folyt az újjáépítés és renoválás. Mikor az összes románkori templom újra épp lett, 1985-ben egy ünnepség keretében megrendezték a „Románkori templomok évé" -t. Ez alkalomból a templomokban ünnepi istentiszteleteket, előadásokat, látogatásokat, tárlatvezetéseket, koncerteket, templomi játékokat tartottak. Az éves ünnepségsorozat természetesen nem csak a kölnieké volt, így a világ minden részéből jöttek a látogatók és közel egymillióan tekintették meg az újraépített románkori templomokat. A bonni Rheinischen Landesmuseum-ban a múzeumi munkatársak körében is visszhangra talált a „Románkori templomok évé"-nek nagyszerű kezdeményezése. A cél az volt, hogy a gyerekek és a fiatalok körében is ünneplésre találjon ez a gondolat: bonni diákokkal vitték véghez tervezett akciójukat, egy gyermekek számára emelendő román stílusú templom megépítését. Az egy éven keresztül tartó munka eredményeként fel is épült a templom, melynek munkálatait és minden belső tartozékát - szakemberek irányításával - gyerekek végezték. A múzeumpedagógiai kezdeményezésről később szép kiadvány is készült „Ferien im Museum. Wir bauten eine Kirche, címmel (Bonn, 1987) A tanulmány lényegében a kiadvány alapján készült rövid ismertetése e szép munkának, a szerző fordításában. 312