Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia III. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 6., Szentendre, 2001)

Történettudomány, helytörténet - Schleininger Tamás: Muezológia az ismeretelmélet időtengelyén

létezését, egyben meg is szűnik számára, hisz az egyéni dimenzióban, és egy adott társadalmi alakulat szintjén eltelik, az egyén és társadalmi környezete kontextusában véges. Ez nem más, mint „az" ember időparadoxona: az ember nembeli (tehát objektív, társadalmi) lényege a végtelen idő (miért ne lehetnénk „antropo-optimisták"?): szubjektív lényege pedig a véges idő. Első esetben (társadalmilag) az ido múlik, az utóbbiban (egyénileg) telik. A szubjektum és társadalom (emberiség) viszonyával analóg (már ami az „egyes-többes" viszonyt illeti) a muzeológia és a történettudomány: előbbi a történelem tárgyiasult ismérveit kutatja és dolgozza fel, módszere tehát analitikus; míg az ismérvek általános szintre emelése a történelemtudomány feladata, módszere pedig a szintézis. (Természetesen mindkét ág, körein belül, általánosítja, illetve elemzi az addig feldolgozott anyagtárát!). A történelem folyamának egzakt vetülete a muzeológia: elvont - amennyiben általánosított -, formája pedig a történettudomány. A két „fél" egymást feltételezi, kiegészíti, egészet alkot. Tehát, a történettudomány nem a muzeológia metanyelve, és a muzeológia nem a történettudomány segédtudománya, nem annak „lenyomata". Visszatérve az „időjelenség" általános leírásához: az ember a tükrözés, megismerés folyamatával megvalósítja az időt, és ismeretelméleti szubsztanciából, a tér-anyag legáltalánosabb kategóriára alkalmazva, lételméleti lényeggé emeli. Ez a végtelen „oldal", ez a filozófia világa. A véges „oldal" az ember nembeli lényege által behatárolt szubjektív (véges) létek időintervalluma, ami az össztársadalmi (végtelen) „történelem-időben" valósul meg. A történelem kutatásának „okára" csatolódva tehát: a jelen a permanens változás, maga az „élő dialektika" az úgynevezett „megszűntetve megőrzés" testet öltött tárgyiasulása. Ez nem a „ma" fogalmának relativizálása, ez az anyag jelen idejű dinamikus létállapota, „levésé". Egyik, vagy másik oldala megragadható, tükrözhető, fogalommá alakítható, kategória rendszerbe sorolható. A folyamat megragadása, megnevezése, leírása, interiorizálása egyben azt is jelenti, hogy az egyik idődimenzió átmegy egy másikba. Állításunk akkor válik érthetővé, ha arra gondolunk, hogy a jelen általános történeti tükrözése-értelmezése nem lehet szinkronban saját idejével: megértése történelmi visszatekintést feltételez, ami a „ma" idejének rögzítését jelenti, azt, hogy múlttá alakult, múlttá alakítottuk A jövő alakulásban lesz, ezért magragadásának objektív mivolta (ami a tudomány alapkövetelménye!) hipotetikus, kikövetkeztetett, előrevetített. Mint olyan, dinamikája szintén állandó, általános (nagyon általános!) törvényszerűségek által determinált. A társadalmi-történelmi haladvány, fogódzókat ad a prognosztizálásra, de a jelenből, és főleg a múltból való eredeztetés, előrevetítés tudományos kockázata fokozott. A múlt a „lezárt jelen", a tárgyiasult, „megfogható" valóság, a „consumatum est" objektíve meghatározott konkrétuma (?). (A kérdőjel az idődimenzió szubjektív értelmezhetőségének szól). Ez nem a múlt „megkövültségét" jelenti, hisz akkor a történelemtudomány csak és csakis leíró, lapidáris jellegű lenne, „holt idők" rögzítője. Nem, a realizált történeti-társadalmi idő értelmezhető és folyamatosan értelmezett is. Értelmezésében, felidézésben ugyanolyan dinamikussá, élővé válik a vizsgálódás tárgya, mint eredeti, lezajlott „volt-jelen" idejében. Abban az esetben, ha a felidézés követi a megfelelés követelményét. Másként: a történelem objektíve „lezárt", viszont „szubjektíve" (a társadalmi tudatban), állandó mozgásban van. A kettő, adekváción alapuló összevetése „a" történettudomány: érve pedig „a" muzeológia. A múlt, tárgyiasultságával, egyben megfoghatóságát eredményezi. Az idő ilyetén dimenziója, stabil viszonyítási „pont", rögzült idő. A viszonyítás folyamata viszont „élő", ezért nem lezárt a múlt. A történelemtudomány nem az idő relativitásának „eredménye", hanem az objektív valóság 293