Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia III. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 6., Szentendre, 2001)
Néprajz - Repiszky Tamás: Egy kis dorombológia
elterjedtek. Származási helyük az Alpoktól délre és északra, Belizonától Elszászig, a berni Jurától Löwenburgig terjed. Akárcsak а В típusnál ennél is külön alcsoportot képeznek a hossszú és rövidkarú dorombok. E típusba tartoznak a köralakos kengyelű dorombok, az ún. „Ganauser Form". Ezek közül a legkorábbi egy 13. századba datálható lichtensteini (Neu-Schellenberg) darab és a hesseni (tannenbergi) legelőször képpel megjelent példány. A svájci kör alakú dorombokat a 14-15. századra keltezik. Ez a forma gyakori volt a Pireneusokban is. F típusként határozták meg a középső tüskével és két nyelvvel rendelkező dorombokat. A svájci Hallwillban talált kétnyelvű doromb nyelvei nem eredeti nagyságban maradtak ránk, ezért kérdéses, hogy a két nyelv azonos hosszúságú volt-e? A Hallwill-i doromb a kutatók szerint újkori. Hasonló - és minden bizonnyal múlt századra keltezhető - került elő egy mollni dorombkészítő, Franz Wimmer háza melletti szemétdombról is. 164 A mollni dorombmúzeum is őriz egy újkori kétnyelvű dorombot a Jakutföldről. Egyébként a kétnyelvű dorombon való játszásra többek közt egy zólyomszalatnai (Zvolenská Slatina) szlovák juhász ember is emlékezett. 165 G típusúak a két fogólemezes kengyelű dorombok, melyeken a nyelv illeszkedésénél mindkét oldalon van egy kis rézlemezecske, ami által a balkéz hüvelykujja egy kényelmes tartópontot talál. Ez a szintén újkorinak tartott típus ugyancsak a svájci Hallwillban került elő. Oesch és Meyer szerint a legrégebbi forma az A típus (12. század vége, 13. század eleje, de elképzelhető egy korábbi datálás is). Hogy a hangszer kezelését könnyítsék, a 13-14. században a kengyel formáját megváltoztatták, ezután készülhettek a B,C,D és E típusok. Készítésükről, gyártási helyükről- talán az ausztriai Enns műhelyeinél talált példányoktól eltekintve - semmiféle adat, tény nem árulkodik. Míg a svájci kutatók lényegében csak a kengyel formája alapján végezték el tipológiai rendszerfelépítésüket, a norvég G. Kolltveit 166 „intuitív", továbbfejlesztésre szánt tipológiája (Ill.kép) a kengyel alakváltozatait jócskán leegyszerűsítve, elsődleges és kiemelt hangsúlyt helyez a karok és a kengyel hosszúságának arányára. Tipológiájának elkészítésénél számításba veszi a doromb anyagát is. Bizonyos fokig mellőzi a régészet legtöbb esetben valójában csak megközelítő datálási eredményeit és mivel nincs elég korai (15. század előtti) ikonográfiái forrás se, ezért leginkább saját megérzései alapján különít el öt főtípust. 1. típus - kovácsolt vasból készült, hosszuk 60-95 mm, a karok a keret hosszúság 2/3-át,a kengyel 1/3-át képezik 2. típus - kovácsoltvasból készült, hosszuk 50-65 mm és a karok a keret hosszúságnak több mint a felét teszik ki. Meghatároz két altípust is, az egyenes kengyel hátút és a meghajlót. A 2. típus Skandináviában a 12-15. században a legelterjedtebb. Kolltveit feltételezése szerint a legkorábbi (1400 előtti) európai leletek az egyenes kengyelű 2. típusba sorolhatók. 3. típus - kovácsolt vasból készültek, vagy huzalból hajlítottak. A karok a keret felét vagy annál kisebb részét alkotják. A 15-16. századtól kezd elterjedni és késő középkori meglétét támasztják alá a 16-17. századi leírások. 4. típus - rézötvözetből készültek, hosszuk 70-90 cm és a karok a keret hosszúságának több, mint 2/3-át teszik ki. Itt is megkülönböztet a és b altípust. Az a típus kengyele kerek, a b típusé ovális és hossza 50-65 mm. 5. típus - rézötvözet, a karok 1/2- tol 2/3 -ig teszik ki a keret nagyságát; kengyele kör alakú (viszont ismert ebből háromszögalakú is). Ezt a típust angol típusként is számontartják. NagyBritannia mellett Franciaországban és Hollandiában is előfordult, viszont sehol sem megbízható a datálásuk. Nagy részüket fémkeresőkkel találták. A Michiganben talált 122 db-os dorombleletnek a fele ebbe a típusba tartozott és valószínűleg európai importárú volt. 124
