Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia II. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 5., Szentendre, 1999)

Műtárgyvédelem - Schrett László: Kromolitográfiai eljárások

Senefelder ismerte fel a litográfiának művészi célokra való alkalmasságát is. A kómetszéssel és magas edzéssel már korábban is kísérleteztek, mint például tíz évvel korábban Simon Schmid Miesbachban, de már a 16. században is találkozunk az első nyomaival. A nürnbergi Germanisches Museum őriz egy ilyen követ, melynek dátuma 1534. Bizonyos azonban, hogy a kőmaratást 1550 táján ismerték, ha nem is került gyakori alkalmazásra. Az is bizonyos, hogy Senefelder ezeket az eredményeket nem ismerte, a rézlapból kiindulva fokozatosan, kísérletek sorozatán jutott el a litográfia felfedezéséhez. A litográfia alapja az a kémia törvény, hogy a zsír és víz, illetve a vízben oldott gumi-arábikum taszítják egymást. Ezzel a kémiai eljárással a többi grafikai technikánál is találkozunk, de itt a bemélyítés, vagy bizonyos felületek felemelése a cél, míg a vegyi nyomtatásnál a lenyomandó vonalak és pontok helyén olyan anyagnak kell lennie a síklapon, amelyhez a hasonló anyagból álló nyomdafesték vegyi rokonságánál fogva az "attractio" törvényei szerint hozzátapadhat. A litográfiához puha, finoman szemcsés követ használnak. A legjobb a Bajorországi Sollnhofenben bányászott kő. A követ a különböző rajzmodornak megfelelően tükörsimára csiszolják (tollrajz), vagy szemcsézik (krétarajz). A művészi hatás elsősorban a művész tehetségétől függ, rajzolhat kőre ceruzával, tollal vagy ecsettel. A litográfia kiváló tulajdonságaihoz az is hozzájárul, hogy anyaga és előállítása réz- illetve fametszethez viszonyítva viszonylag olcsó. A 19. század első felében a többi grafikai ágat teljesen háttérbe szorította, aminek okát azoknak hanyatlása mellett, a kor kispolgár mecénásainak igényeiben, a megfelelő olcsóságában és gyors előállításában kereshetjük. Nagy fellendülése a 20-as évek elején induló francia romantikus festészettel kezdődik. A litográfia alkalmas volt a kor festői törekvéseinek, lágy tónusainak és szentimentalizmusának kifejezésére. Legnagyobb elterjedése az arcképek, tájak, archeológiai reprodukciók, könyvek illusztrálása terén volt. A század első felében egyetlen vetélytársa az acélmetszet volt. Az ötvenes évektől kezdve azonban a fényképezés tökéletesedése folytán lassan elvesztette jelentőségét. Az 1830-as évektől megjelenő újságok, képeslapok illusztrációs anyaga többnyire litográfia volt. Az 1821-ig készült korai litográfiákat incunabulumoknak nevezzük. 2. Kromolitográfia Senefelder a kőnyomtatásnak egyetlen eljárását, a több kővel történő színes nyomást nem tökéletesítette. Az első komolyabb eredményeket a bécsi Litographische Institut érte el, 1819-ben adták ki F. Neuhauser: Erdélyi vásár című képe után Lanzedelli által készített első kromolitográfiát. Tökéletesítése és elterjesztése a müncheni Weißhaupt testvérek nevéhez fűződik. Technikája, hogy a rajz vagy kép egyes színeinek megfelelő részeket külön kövekre rajzolják, amihez még egy kő az úgynevezett tónuskó járul, amely a különbségek eltüntetését, kiegyensúlyozását szolgálja. A művészi képeket eleinte kína-papírra2 nyomtatták, amit fehér kartonra ragasztottak, így érték el, hogy az egyszerű litográfia is kétszínűnek hatott. Később a különböző, főleg sárga színű alap- vagy tónusnyomás pótolta az előbbi költséges és időigényes nyomatokat. A kromolitográfiának egyik válfaja a leginkább olajfestmények sokszorosítására használt oleográfia, a művészinek ritkán nevezhető iparszerű olajnyomat, amely a múlt század második felének olcsó sokszorosító eljárása volt. 378