Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia II. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 5., Szentendre, 1999)

Műtárgyvédelem - Schrett László: Kromolitográfiai eljárások

Schreit László Kromolitográfiai eljárások /. A litográfia története A művészet legősibb és legközvetlenebb formája a rajz, akár az ősember sziklára karcolt rajzaira, akár a gyermek első kísérleteire, akár pedig a művészek tanulmányaira gondolunk. A rajzot régen grafikának nevezték a görög megfelelője alapján. A grafika szó jelentésének köre azonban a rajznak vagy festménynek mechanikai vagy kémiai úton, nyomóelemekkel történő sokszorosítására korlátozódik. A grafika lényegéhez hozzátarozik a nyomtatás útján való sokszorosítás, míg az eredeti művészi alkotásnak kézzel történő, újabb példányban való előállítását másolatnak nevezzük. Aszerint, hogy a nyomóelemet maga a művész készíti, vagy más szakember hozza létre, valamely eredeti mű után, beszélünk eredeti, illetve reproduktív grafikáról. A 18. század második felében a grafikai sokszorosító eljárások minden technikai fogása készen volt. A fejlődés technikai téren is megakadt, amihez a 18. század végi művészetnek nagyfokú hanyatlása járult. A grafika krízisbe jutott, és csak a rutinos technikai tudás tengette életét. Ekkor jelentkezik a litográfia, amely a síknyomás gazdag skálájának első formája és legtöbb esetben kiindulási pontja. A litográfia nem hosszú fejlődés útján keletkezett, hanem Aloys Senefelder zseniális, korszerű találmánya több éves kísérletező munka eredménye volt. Prágában született 1771-ben. Jogi pályára készült, de atyjának halála után neki kellett a soktagú családról gondoskodnia, megpróbálkozott a színészettel, írt színdarabokat, amelyek több-kevesebb sikert arattak. Színdarabjainak kiadása sok gondot okozott, ami arra késztette, hogy nyomda alapításával saját kiadója legyen. Anyagi körülményei ezt megakadályozták, így arra kényszerült, hogy darabjait rézlapra írja, és maratás útján sokszorosítsa. Megpróbálkozott az acél- és rézmetszéssel, de ezek sikertelensége vezette arra a gondolatra, hogy a rézlapot kővel pótolja. 1796-ban véletlenül jött rá, hogy a viasz-, szappan- és koromból kevert tintával készített rajz, írás a választóvíz

1 hatására kiemelkedik a kő síkjából és így a fametszethez hasonló magasnyomó-lemez keletkezik, aminek segítségével a mélyre maratásnál jobb nyomatokat tudott előállítani. A következő lépés az írásnak a papírról a kőre, tükörképben való átnyomása volt. Az íráshoz lenolajból, szappanból és koromból készített oldatot használt, de ezt a kórenyomás után litográfiái tintával át kellett dolgoznia, ezért tovább kísérletezett. Egy régi nyomtatványt finom gumioldattal vont be és amikor nyomdafestéket dörzsölt rá észrevette, hogy a festék a régi betűk helyén rátapad a papírra, míg a papír gumioldattal bevont részén nem. Amikor ezt másik papírra nyomta át, jó tükörírást kapott. A régi írást kőre is átvíve fedezte fel az ún. anasztatikus nyomást. Ezáltal rájött arra is, hogy ha zsíros tussal a betűket, vagy rajzot a kőre rajzolja és az egész felületet gumioldattal vonja be. A festék a vegyi tussal érintett helyeken a kőhöz tapad, míg a kő többi része tisztán marad. 377