Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia II. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 5., Szentendre, 1999)
Művészettörténet - Mazányi Judit: Bálint Endre útja Szentedrétől Szentendréig
nagy, klasszikus korszakokban a papoknak, a vallási vezetőknek volt. Ezen a ponton csatlakozhatott volna Bálint Vajda programjához, ha nem éppen 1937 táján kezdte volna Vajda föladni a történelmi helyzet kényszerére a művészet kollektívumban betöltött szerepéről vallott ideáját. 1 « A szabadság, a műalkotás belső rendje és a művész társadalmilag kiemelkedő szerepköre azok a fogalmak, gondolatkörök, amelyek Bálint későbbi írásaiban is gyakorta megjelennek. A Szentendrén élők illetve megfordulók közül Barcsayról, Anna Margitról, Ámos Imréről, Paizs Goebel Jenőről, Korniss Dezsőről és Vajda Lajosról ír még a Népszavába rövid elemzéseket. A művésztelepiek kiállítása kapcsán merül fel benne, vajon melyikük műveiből érezhetné ki "azt a sajátos atmoszférát, amely kizáróan Szentendrére jellemző." 1 ? Úgy érzi, hogy Barcsaynak és főként Paizs Goebelnek sikerült közel férkőznie a táj lelkéhez. Mint írja: "Ha Paizs Goebel képeit látván, megy Szentendrére az ember, akaratlanul is eszébe jut a Wilde-i paradoxon, hogy a természet utánozza a művészetet... Különösen, amikor az alkonyat finom, tompított színű fátyla borítja be a várost. ...A Dunára néző dombok, rajtuk az egymás fölé épített házak, a házakat összefűző bokrok és fák különös bonyolultsága kiapadhatatlan lehetőségeket nyújt minden festő számára. De különösen Paizs Goebel számára, akiben amúgy is megvan a hajlandóság, hogy elrévüljön a formák bonyolult és titokzatos kapcsolatai fölött..." 20 . Bálint számára akkoriban a város képe elsősorban karakteresen megragadható érzéki motívumegyüttes, és csak másodsorban hordoz önmagán túlmutató jelentést. Vajdáról írt rövidke elemzésében inkább Vajda jelentőségének megsejtéséről, mint megértéséről tesz tanúbizonyságot. Barátja alkotásainak átlátását - furcsa grimasz a sorstól -saját bevallása szerint Szabó Lajos későbbi interpretációja viszi hozzá közelebb. 21 Vajda művészetét szürrealista indíttatásúnak tartja, mely "az egésznek, a világnak, a természetnek eldugott arca felé tartott tükör. " 22 Ennek az 'eldugott arcnak' - mint azt a 40-es évek elején írt "Az 'őrült'művészet" z. cikke bizonyítja - egyre növekvő a jelentősége Bálint számára. Mint írja: "A művész, akinek a világgal való ismerkedése főleg lelki erőfeszítéseket igényel, sokszor fedezi fel tudattalanul, művészetén át lelkének nemegy olyan vidékét, amely ez idáig terra incognita volt." 2 3 A művészben a mértékét vesztett alkotással való viaskodás az őrültekével azonos lelkiállapotot idézhet elő, és ennek következménye lesz a modern művészet egyes megnyilvánulásainak az őrültek alkotásaival mutatkozó hasonlósága. A mértékvesztés hátterében az állhat, hogy mint írja: "A művészet belső magva tolódott arrébb észrevétlenül. Ez a belső mag, amely a jelenkor összesűrített szellemi és lelki alkatának hasonmása." 2 ^ A kollektívumot összefogó és a művészeti stílust is teremtő alapélmény veszett el. Ennek hiányában a művészek hit nélkül kutatnak a formák után, és magukramaradottságukban, önmeghatározásuk érdekében hiába ereszkednek alá a lélek mélységeibe, "ahol ott tükröződik a Múlt, minden hitével és igazi stílusával, de nemcsak elérhetetlenül, hanem megközelíthetetlenül is. " 2 5 A "szellemi száműzetéshez és a vele járó szegénységhez" a háború közepén a fizikai fenyegetettség társul, és a teljes kifosztottság, kiüresedés érzetét kelti a művészben. (S bár Bálint Endre saját maga kéri a tisztelt művészettörténész hölgyeket és urakat, hogy ne misztifikálják életének azt a tényét, hogy 1945-ben addig készült összes alkotását elégeti, mégis élhetünk a gyanúval, ez az örvény határáig fokozódott kiábrándultság hozzájárulhatott tettéhez. 2 ^) Bálint itt kezdi küzdelmét azokkal a művészi identitást általánosan érintő problémákkal, amely Vajda klasszikus szándékú építményét már 1937-ben kikezdik. Közben azonban ott van 1945 és 48 között az illú357
