Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia II. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 5., Szentendre, 1999)
Művészettörténet - Bárdosi József: A módszer „színeváltozása”
ségtelenül logikus, de igen bonyolult mechanizmusát tárná fel, és a folyamatban meglévő retorikai hézag, az enthüméma problémáját nem. "... a retorikának, a meggyőzés és a logika művészetének -pszichologizáltformájában, a bizonyítás művészeteként - egyszerre kell megragadnia a hallgatóságot és jellemeznie a tényeket és a közöttük lévő viszonyokat. " 26 És itt lép be a csonka szillogizmus problémája, azaz, a rétor mond valamit, amit a hallgató kiegészít és maga vonja le a megfelelő a konklúziót.27 Danto - a racionális és a metaforikus gondolkodás között oszcillálva - saját deduktív retorikája foglyaként ismét a logika absztrakciójához folyamodik, vagy csak a posztstrukturalista logika búvópatakja tűnik fel módszertanában? Azt mondja, "ha a metaforikusán b, akkor kell lenni valamilyen t-nek, amelyre igaz, hogy a t-hez viszonyítva ugyanaz, mint t b-hez viszonyítva."^ Danto ismét Napóleont, mint római császárt és Mme Cézanne portréját, mint grafikont említi példaként (166. oldal) a folyamatosság és az olvasó lankadó figyelmének ébrentartása érdekében, majd további példák özönét zúdítja ránk (167. oldal), hogy végül kijelentse: "De a művészi metaforák, annyiban eltérnek ezektől, hogy valamilyen módon igazak..." 2 ^, ami nem egyeztethető össze a szerző azon korábbi állításával, miszerint a metafora-képződés nem befolyásolja az identitást (lásd a 164. oldalt). S a szerző gondolatát követve kijelenthetjük, hogy Napóleon farsangi mulatságnak tekintette a római tógát és a császárság intézményét is merő szórakozottságból hozta létre, anélkül, hogy ezek jelképei, attribútumai és fogalmai bármilyen hatással is lettek volna a viselkedésére, a személyiségére és végezetül a tudatára? Ennek következménye, hogy ha metaforáról beszélünk, akkor identitásról is beszélni kell, hisz a könyv első két fejezetét explicite és kimondatlanul az egész könyvet áthatja e kérdés. Az enthüméma felvetése azonban ismét visszavezeti a szerző logikáját a (művészetről való) filozofikus (tudás) sáncai közé. "A metafora tehát afféle elliptikus (kihagyásos) szillogizmus lenne, egy hiányzó terminussal, ennélfogva enthümémikus következtetéssel."^ Vagyis a hiányzó predikátum lesz az a hely, ahova be lehet ütni az értelmezés ékét, hogy a befogadó kreatív asszociációval zárja rövidre a rétori nyitott ellipszist. Azonban a metaforában lévő hiány (enthüméma) nem tűnik olyan eredeti ötletnek, mint amennyire Danto hangsúlyozza azt. Azonkívül a metaforikus hézag kapcsán meg kellene említeni a lessingi "termékeny pillanat" fogalmát, a kettős reprezentációt és az információba kódolt logika ismert jelenségeit, mint a metafora működéséhez hasonló fogalmi jelenségeket. A lessingi elvek ismertsége miatt csak a két utóbbira vessünk egy pillantást! A kettős reprezentáció esetén "Először képhez a hangok egy csoportját kell hozzárendelni. Majd a hangok adott csoportjához a jelölt dolgot ill. a fogalomnak mint tárgyosztálynak a jegyeit."^ Mint látjuk a kettős reprezentáció a metaforához hasonlóan adott konklúzió felidézését szolgálja, csakhogy a kettős reprezentáció a túlbiztosítás elvére épül, mivel hangalakja is és képi formája is van ugyanannak a dolognak vagy fogalomnak. P. Bourdieu szerint bizonyos tudatformák (mint a vallás) vitathatatlan állítások mellé logikát rendelve érik el a kívánt, a kimondatlan konklúziót, tehát a metafora hiányos logikájához hasonlóan látszólag a hallgató mondja ki itt is az ultima verbát. A vitathatatlan állításokba kódolt logikát nevezi Pierre Bourdieu strukturáló struktúrának. 332
