Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia II. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 5., Szentendre, 1999)
Művészettörténet - Bárdosi József: A módszer „színeváltozása”
galmát, a retorika vagy a kifejezés fogalmait, mint ahogy a korszak kulcsfogalmát^), a metaforát tárgyalja. Azonban mégis megjegyezhető, hogy a stílus fényében nehéz elképzelni azt a művészetet és különösen azt képzőművészetet, amiről már egyszer filozófiai szigorral kimondatott, hogy nem perceptuálisan reveláns, mitöbb ami érdekes benne az konceptuális, filozófiai, tehát jobbára a fogalmiság territóriumba csúcsosodik ki, még akkor is ha szimpatikusnak tűnik a tudásszociológiai huszárvágással mellőzhetőnek nyilvánított tudási6. (Persze azt is jegyezzük meg, hogy Danto egyátalán nem tanúsít tudásszociológiai kétkedést a filozófia (ideologikus) tudásával szemben.) A legérdekesebb számomra mégis az, hogy a szerző, aki kétségtelenül alapos ismerője a művészet történetének és a művészet elméletének, mégsem aknázza ki a stílus fogalmának a wölfflini alapelveit. 17 Danto azt mondja a Rembrandt festményén látható Saskiáról, hogy "Saskia olykor modell, olykor tárgy -...-, olykor pedig a metafora tárgya ". Majd tovább fűzve a metafora értelmező szerepét azt is megtudhatjuk, hogy "Ha leleményesek vagyunk, akkor nemcsak a legismertebb retorikai trópusoknak, a metaforának, hanem az összes többinek is megtalálhatjuk a párdarabját a képi megjelenítésben"^ Ezzel Danto ismét valami olyanra hívja fel a figyelmünket, amellyel - a dolog metaforikusságától függetlenül is - többet kellene foglalkoznunk. Annál is inkább mert ismét egy olyan az ókori, középkori és reneszánsz művészetből ismert jelenséggel állunk szemben, melynek felidézése tipikusan posztmodern gondolkodásra vall. és amely egyrészt felveti az áttetsző, újradefiniálható identitás lehetőségét (Napóleon, mint római császár, a szerző példája), másrészt a szekundér eredetiség fogalmát (építészet, festészet, film, stb. a 80-as években), harmadrészt pedig a kultúr- és művészettörténet ama jelenségét, melyet többször is, és nem jelentéktelen személyek tettek vizsgálat tárgyává. Cl. Lévi-Strauss a mítosz, Aby Warburg és Panofsky, illetve Jan Bialostocky a mítosz és művészet, továbbá Charles Janks a történelemnek az adott jelenre vonatkozó, a jelenben való visszatükröztetésének problémáját vetette fel. Azonban mielőtt rátérünk erre, idézzük fel mit mond Danto: "a metaforikus átlényegítés struktúrájának egyik jellemzője, hogy a tárgy mindvégig megőrzi identitását, és mint olyat ismerjük fel. Ezért színeváltozás és nem pedig átalakítás: ..."W, sőt még azt is megjegyzi "a metafora maga semmilyen újabb tényt nem tartalmaz" 20 Tehát a metafora nem más mint időleges felszíni kapcsolat két dolog-fogalom, stb. között? Azonban a ricoeuri hermeneutika metafora-kritikája mást mond, pontosan azt, hogy "a metaforaképzés mozgása (a metafora eredete és eltörlése, a tulajdonképpeni érzéki értelemtől a tulajdonképpeni szellemi értelemhez történő átmenet a figurákon keresztül) nem más mint idealizáció," 2 ^ Azonban a fogalmaktól a kép felé terelve a dolgot térjünk vissza Danto példájára: Saskiát/tehát egy ismert személyt valaki másként, Flóraként ábrázolja Rembrandt, azaz: "A b-ként történő ábrázolása vagy leírása mindig ... metaforikus struktúrát ad, ...hogy... a-t b attribútumaival felruházva lássuk." 21 A ricoeuri fogalom-mozgás ismeretében, mégis azt kell hinnünk, hogy akár megkülönböztetjük a metaforizáció modelljét (pl. Saskia modell) és individuumát (Napóleon nem modell, hanem Napóleon)23, akár nem: A identitását В attribútumainak felvétele szükségszerűen megváltoztatja. Elegendő Fehér László ugyanazon fotók alapján készített hiperrealista festményéit a mostaniak mellé állítani, hogy érzékeljük a változást. Fehér mindkét esetben az 50-es években készült fényképeket használ, az előbbieket a hiperrealizmus, az utóbbiakat pedig a lecsendesedett új festészet stílusában ("retorikájával" mondaná Danto) ábrázolja, még is eltérő a két korszak képeinek konklúziója. 330
