Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia II. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 5., Szentendre, 1999)
Művészettörténet - Bárdosi József: A módszer „színeváltozása”
Az örök metafora? Az utolsó fejezetben - a szigorú "szükségesség és elégségesség" elve után - úgy tűnik, hogy a jelentés lazább, mondhatni költőibb formája, a metafora asszociatív holdudvarát nyitja fel Danto az interpretáció számára. Az kétségtelen, hogy a metafora mindig is a művészet legfontosabb eszköze volt, azonban jegyezzük meg, hogy a háború utáni évtizedekben kialakult ún. neoavantgárd művészetben kevésbé volt fontos a metaforikus jelentésképződés. A különféle avantgárd tendenciák főként az utópikus-allegorikus formák jegyében teljesedtek ki, vagyis a jelentésnek a metaforáénál sokkal konkrétabb, sokkal egyértelműbb alakzataira épültek Azonban nemcsak allegorikus, meta- és pszeudonyelvezeten kódolt művek születtek ebben az időszakban, hanem a képi és konceptuális kifejezés szigorúbb minimál nyelvezetén is, harmadrészt az előbbieket is áthatva szinte az egész korszakra jellemző volt a (klasszikus, a hagyományos és a közhelyszerű) jelentések kioltására való törekvés. A jelentéskioltás következtében a hagyományos, kiérlelt összefüggések leegyszerűsödnek, áttetszővé válnak, a jelentések értelmező kapcsai meglazulnak, a korábbi pregnánsan megfogalmazott összefüggések elhalványulnak. Az elmúlt néhány évtized (az "utómodern") kifejezésnyelvének nemcsak a szóbeli és írásbeli toposzai mentek át ezen a változáson, hanem a kifejezés képi toposzai is. Ennek következtében a kibontakozó posztmodern magatartás legfontosabb jellemzője, hogy a megbicsaklott, halványodó modernitás formáiból hívja elő a történeti, klasszicizáló és egyéb formákat. Posztmodern sajátosság a más, mondjuk a modern (utómodern) által előkészített talajban gyökeret verni és kivirulni, mint valami növénytársulás. "Even when the objective conditions necessary to an orientation didn't exist. We are faced by situtions that forbid the individuation of parameters and models capable of helping us meet the general crisis we are living in."u mondja A.B.Oliva, majd azzal folytatja, hogy az ideológia szerepének csökkenése az általános teoretikai nézőpont elvesztését jelenti, amelynek egyenes következménye az elbizonytalanodás és sodródás. 13 Mindezzel összecseng "Korunk evidenciája: Határozatlanság, Folyamat és változás, Az "én" elhajlásai, A vágy elmozdításai, A média immanenciája, A föld és az ég házassága, Új gnoszticizmus" (Ihab Hassan^), amely táptalaja az érzelmi, az asszociatív, a sodródó, a véletlen intellektuális barkácsolás mechanizmusának, a határozott éles körvonalakkal nem rendelkező metaforikus jelentésképződésnek. Metafora és a retorikai trópusok A könyv utolsó, "Metafora, kifejezés és stílus" с fejezete tartalmazza a szerző művészetfelfogásának alapelveit és egyben a korábbi fejezetek magyarázatává is válnak az abban foglaltak. Danto rögtön az elején leszögezi: "a metafora, kifejezés és stílus fogalmait vezettem be; talán ezek a legalkalmasabb arra, hogy hozzásegítsenek annak a megfogalmazásához, mi is a művészet. ... Feltételezésem szerint a stílus, a kifejezés és a retorika metszéspontja az, amit keresünk, és ha ezt a továbbiakban szem előtt tartjuk, talán megmenekülünk attól, hogy túlságosan elmerüljünk a lenyűgöző, ám bonyolultfogalmak vizsgálatában, melyek mindegyikének könyvtárnyi irodalma van." 1 * Ez a rövid kijelentés annyi kérdést vet fel, hogy megválaszolásuk, mint a szerző írja eggyel gazdagítaná a már így is könyvtárnyi irodalmat. Természetesen nem várható el Dantotól, a (művészet)filozófustól, hogy olyan kimerítően tárgyalja a stílus művészettörténeti fo329
