Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia II. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 5., Szentendre, 1999)
Néprajz - Viszóczky Ilona: A turai „asszonyvásár”
\ Viszóczky Ilona A turai "asszonyvásár" A vásárok és piacok - általánosabban árucsere - az elmúlt két évtizedben a magyar néprajz egyik legdivatosabb és legeredményesebben kutatott témájává vált. A vizsgálatok sokirányúan mutattak rá az árucsere folyamatának komplex voltára, amiben gazdasági, társadalmi és kulturális elemek ötvöződnek. Feltárult a tájak közötti munkamegosztás és az azzal kapcsolatos kereskedelem számos meghatározó összefüggése, s árnyaltan fogalmazódtak meg a javak kicserélésének alkalmai és eltérő formái is. Részletekbemenően ismerhettük meg a megtermelt javaknak azt a sokféleségét, ami az árucsere szervezett és spontán alkalmainál gazdát cserélt. Mindezek az eredmények megbontották a falusi műveltség elzártságáról, részleteiben a paraszti önellátásról a kutatásban korábban megrajzolt képet. 1 Elsősorban Dankó Imre kutatásai mutattak rá arra, hogy az árucsere hagyományos formái vásár, piac - mellett az adásvételnek különleges típusai és alkalmai is léteztek, s ilyenek a tradicionális paraszti kultúra átalakulásának időszakában is keletkeztek. A vásárokon a hagyományosan megjelenő élelmiszerek (állat, gabona) és iparcikkek mellett egy-egy kistáj, település sajátos produktumai is megjelentek. Egészében azt fogalmazhatjuk meg, hogy bármi lehet a csere tárgya két vagy több, egymástól eltérő adottságú, más-más javakkal rendelkező táj, település, illetve kultúra között. Mostani kutatási beszámolómban egy ilyen, különlegesnek minősíthető kereskedelmi formáról adok számot: a turai vásár keretén belül kialakult különös árucseréről, melyben a kész viseleti darabokat árusítják az asszonyok. Ennek a sajátos kereskedelemnek századunk 30-as, 40-es éveiben találjuk meg az előzményét, s napjainkban is megfigyelhető még ez a forma jelentősen átalakult tartalommal, megváltozott kapcsolatrendszerrel. A népviseletet meghatározó vonások - az általános érvényű jegyek mellett - mindig a helyi társadalomban, a kistáj vagy a falu közösségében alakultak ki. A ruházat darabjaiból leginkább a viselés, a helyi ízlés, szabályozók, normák, egyéni vonások által lett lokális népviselet. A ruházat alkotóelemeinek, az alapanyagnak, az egyes kész daraboknak, a kellékeknek a beszerzése több csatornán történt, így egy település közösségének viseletét az árucsere szervezett és szervezetlen alkalmai egyaránt formálták. Vásárokon, piacokon a viselet szinte minden rétege beszerezhető volt. A kereskedelem révén gyakran távoli vidékek divatja és ízlése is elkerült idegen közösségek viseletébe, akik azonban a helyi normákhoz, a helyi viselet rendjébe illesztve hasznosították, csak úgy kaphatott funkciót. 2 A Galga-völgy falvaiban a mezőgazdálkodás jelentette évszázadokon át a paraszti életmód alapját. Már a XVIII. századtól jellemző azonban, hogy a gabonatermesztés és az állattartás mellett a zöldségkultúra és a baromfitartás is jelentős szerepet kap, s ezekkel a javakkal a környező városok piacain, vásárain is megjelennek. A közeleső pesti, gyöngyösi, váci piacok jó lehetőséget jelentenek a különböző termeivények értékesítésére.3 A Galga mente központjának tekinthető Aszód 1761-től mezőváros, aminek megfelelő kivált129
