Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)
Néprajzi szekció - Kocsis Gyula: Parasztpolgár a XIX. század első felében
szokásról, mely szerint a jobbágyföldeket, szántót, rétet, szőlőt, kertet, káposztaföldet stb. elidegenítik, úgy, hogy a földesurakat ne érje sérelem. A szorgalmi földek bírásában pedig a legmagasabb fokon mutatkozott meg a parasztnak a tulajdont megközelítő, az incapacitas fogalmával össze nem férő birtokjoga. Ebbe az irányba mutat a jobbágytelek szokás szerint való öröklődése is. 8 Kállay István számos példát hoz (1638 Máramaros megye, 1718 Besztercebánya, 1733 Baranya m., 1745 Bihar m. tiltásai) a XVIII. század első feléből amelyek a jobbágytelkek forgalmának meglévő gyakorlatára utalnak. Az általa idézett rendelkezésekben azonban valószínűleg nem eladásról, hanem elzálogosításról, esetleg bérbeadásról van szó, amint az a Máramaros megyei rendelkezésből az ellentmondásos szóhasználat ellenére kiderül: „.. .ura földit, annak hre nélkül el ne idegeníthesse,.. .ha földesura megengedi úgy vethesse zálogba... esztendőnél tovább ne zálogosíthassa.. ." 9 A XVIII. század, második feléből származó adatai pedig egyértelműstik, hogy úriszéki, vagy tisztiszéki engedéllyel el lehetett idegeníteni a jobbágytelket is, de ha ez nem volt meg, érvénytelentették az eladást. Kállay egy lényeges dologra is utal röviden, nevezetesen arra, hogy az incapacitasnak a gyakorlatban a nemesi birtok megvásárlása esetén volt jelentősége, azaz a jobbágy a nemesi birtok bírására képtelen. Mária Terézia urbáriuma egyébként tiltotta a telkiállomány elidegenítését és még a szőlő átruházásnál is előírta a földbirtokos értesítésének kötelezettségét. 10 A földbirtokos és a központi hatalom számára az volt a lényeges, hogy az úrbéres föld után járó jövedelmeket megkaphassa, pusztán ezt szolgálta az ellenőrzés. Erre mutat a ceglédi tanácsülési jegyzőkönyv 1776. évi bejegyzése. A tanács a földforgalom adminisztrálásával kapcsolatos rendeletet a tiszttartó és a kasznár jelenlétében, tehát hallgatólagos, vagy tevőleges hozzájárulásukkal hozta. Ugyanakkor a szorosabb feudális függés is érzékelhető a határozatból, mert a felvallások (fassiók) díjszabását alacsonyabban állapították meg, mint az a szomszédos városokban szokásos mert itt „.. .a fundus nem ollyan szabad, mint másutt"" A ceglédi Vallásalapítványi Uradalom úriszéke egyébként figyelemmel kísérte az ingatlanforgalmat és ha szükségét látta tilalommal beavatkozott a belterületi ingatlanok - akloskertek, káposztáskertek, lakóháztelkek - forgalmába. Korlátozó rendelkezései több-kevesebb sikerrel is jártak. 1807-ben például arról hoztak rendelkezést, hogy „.. .kerteket, házakat, szőlőket, kenderföldeket cserélni és nagy summa pénzért eladni, megvenni és illy en módon kupeckodni...." tilos. I2 Feltűnő azonban, hogy a rendelkezés nem említi a jobbágytelket. Sajnos azt azonban nem tudjuk eldönteni, hogy azért hiányzik-e a tiltó rendelkezés, mert nem tudott a telekforgalomról, ami nem valószínű, vagy pedig kupeckodás felháborító bűne nem jelentkezett a telekforgalomban. Az 1836-os országgyűlésen becikkelyezett, „A jobbágyok költözése eseteiben tartandó módról s rendről" szóló IV. törvény 6.-a szabaddá tette a jobbágytelek haszonvételeinek forgalmát:"... minden Jobbágynak, vagy zsellérnek megengedtetik: hogy a telekbe tett költségeket és javításokat, a teleknek és jobbágyi állományoknak haszonvételével együtt, szabad adás-vevés útján - saját földes Urat, és ugyan azon helység 82