Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Történész szekció - Schleininger Tamás: Két lengyel polgári menekülttábor a Dunakanyarban a II. világháború idején

Schleininger Tamás Két lengyel polgári menekülttábor a Dunakanyarban a II. világháború idején A

II. világháború kitörését jelentő 1939. szeptember 1-i dátummal, a hitleri Németország agressziójával Lengyelország ellen, egyúttal kezdetét vette a lengyel háborús menekülés is. „Az 1939. szeptemberében délkelet-lengyelországi területekre szorult a halál és a fogságbaesés, a megszállók terrorja elől menekülő több tízezer lengyel katona és polgári menekült befogadását"

1 az akkori miniszterelnök gróf Teleki Pál személyes utasítása tette lehetővé, amelynek értelmében megnyitották a magyar-lengyel határt. A katonai menekültekkel a Honvédelmi Minisztérium keretében létrehozott 21. ügyosztály foglalkozott: főnökévé Baló Zoltán ezredest nevezték ki. Az ugyanezen ügyosztály keretében működő a Magyar Királyságba Internált Lengyel Katonák Képviselete Stefan Dembínski tábornok vezetése alatt állt, akit dr. Marian Steifer ezredes, majd Alexander Król ezredes követett. „A lengyel polgári menekültek feletti gondoskodást a Magyar Belügyminisztérium IX. osztálya vállalta. Az osztály élén dr. Antall József állt. Az osztály keretében működő szekció rendelkezett egy lengyel csoporttal, ahol lengyelek dolgoztak. A csoport feladata volt a polgári menekültek nyilvántartása, ügyeik intézése, elhelyezésükről, élelmezésükről és ellátásukról való gondoskodás."

2 Hivatalos elnevezésük Lengyel Menekültek Ügyeit Intéző Polgári Bizottság (LMÜIPB) volt. Menekülttáborok az ország három nagyobb tájegységében koncentrálódtak: 1. Budapest és a Dunakanyar környéke; 2. Balaton vidéke, Zala és Somogy megye; 3. Északi Felvidék: Nógrád, Heves és Borsod megye. Nagy létszámú táborok voltak még Sopron (Sárvár) környékén, valamint Kalocsa térségében.

3 A BM IX. osztálya a járásokba kihelyezett lengyelek részére azokat a községeket (táborokat) jelölte ki, amelyeket az előzetes tájékozódás alapján a főszolgabíró kijelölt. „A »lengyel polgári menekülttábor« elnevezés az esetek többségében nem jelentett - a katonai táborokhoz hasonló - tömeges együttélést, ellenírzest, hanem magyar részről adminisztrációs (pénzügyi), a lengyel menekültek részéről pedig érdekvédelmi szempontból alkotott egy-egy közösséget."

4 A menekültek elszállásolása magánlakásoknál történt; külön engedéllyel az ún. „táboron" kívül is lakhattak; eltávozási engedéllyel elhagyhatták a tábort. Ellátmányt és zsebpénzt kaptak, amit kiegészíthettek egyéb munkák vállalásával. 279