Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Művészettörténeti szekció - Verba Andrea: Ja-Ko-Tánia, avagy a mágikus művészet jelenvalósága

rák, mint mitikus alakok, archetípusok megszemélyesítői, s mint ilyenek kivétetnek a lineáris, történeti időből. Arctalanok, mert nem személyes sors formálta karakter, hanem alapvető létformák nyilvánulnak meg bennük. Csutoros életművét tekintve Ja-Ko-Tánia szoborsorozata az a műtárgy együttes, amely a legtisztábban köthető a modern európai művészet azon vonulatához, amelyet a művészettörténet-írás primitivizmus néven foglalt össze.

8 A századelő európai művészetére főként a primitív kultúrák, a törzsi művészet archaikus formanyelve volt nagy hatással. Úgy tűnik azonban, hogy idővel a formai, stiláris hatáson túl a primitív kultúrák tágabb összefüggésrendszerben értelmezett szemléletmódja, ha mégoly európai módon felfogott, de mégiscsak archaikusként értelmezett világlátása mélyebb és szerteágazóbb hatást gyakorolt a modern művészetre, mint ahogy az pusztán a formai rokonságok figyelembe vételével nyomon követhető. A prehisztorikus kultúrák formanyelvének tanulmányozása egyrészt felszabadította az európai művészetet a számtalan beidegződött formakonvenció alól, másrészt a művészet fogalmának átértékelését, kibővítését vonta maga után. A primitivizmus ily módon a modern művészetben alapvetően az eredetre fókuszáló, s ennélfogva ahistorikus, az alkotás folyamatában rejlő transzcendenciára fogékony szemléletmódot képvisel. A fogalom maga nem stílusirányzatot jelöl, nincsenek olyan értelemben meghatározható stílusjegyei, mint bármely más „izmus"nak, általánosságban a metaforikus nyelvhasználat jellemzi. Az alkotás elsősorban a transzcendencia és a közösségteremtés relációiban nyer értelmet. A műnek funkciója van. Feladata az eredet megidézése, s ennek révén „állandó jelenidőben él." Az eredet megidézése az archaikus ember számára létalapot jelentett. Az ismétlés, az utánzás mozdulatai teremtőerővé sűrűsödtek, az alkotás, a cselekvés a rítus folyamatában nyert értelmet. „A profán idő eltörlésére és az egyén mitikus időbe való kivetítésére természetesen csak különleges alkalmakkor kerül sor: szertartások vagy különösen fontos tevékenységek (étkezés, nemzés, ünnepek, halászat, vadászat, háború, munka) során. Voltaképpen tehát akkor, amikor az egyén igazán önmaga. Életének további része profán, értelmetlen időben telik, amely tulajdonképpen a „keletkezés" állapota."

9 Végső soron a mitikus idő az ember számára mindig a történeti időbe ágyazódik, ily módon a szent és a profán egymásból táplálkozik. A modern művészet számos alkotója tevékenységében épp ennek a mitikus egységnek a megidézésére törekszik úgy az anyaghasználat, mint a tágabb értelmű alkotótevékenység (happening, performance) tekintetében. Ahogy az archaikus kultúrák nyelvhasználata alapvetően metaforikus, úgy a primitivizmus körébe sorolható modern műveket is a metaforikus képalkotás jellemzi. ,,A metafora... nem a nyelv későbbi díszítése, hanem egyik alapvető módozata."

10 A metaforikus nyelvhasználatot a konkrét tárgyi világon túlmutató belső rétegzettség jellemzi. Az egymásra vetülő képek teremtik meg jelenvalóságát, s ez úgy tűnik, a történeti időből kilépő, a transzcendens által megérintett ember valóságával azonos. A transzcendenciára nyitott létezés, a határmezsgyék őrzése erőpróbáló és igen kockázatos vállalkozás. A vigyázó élete állandó jelenlét, sem in168