Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Néprajzi szekció - Novák László: Alföldi mezővárosok jogállása

delet nyomán, az 1767-ben Mária Terézia királynő által kibocsájtott úrbérrendelet végrehajtásával rendezték a jobbágytelki viszonyokat. A földesúri mezővárosok mellett jelentős számúak a kiváltságos területek, mint a Hajdúság, a Jászkunság mezővárosai. Ezek népessége szabad jogállású volt, a hajdújog és a redempció határozta meg a birtokjogot. Testületi kiváltságot élveztek, azonban a kerületek szoros felügyelete, irányítása alatt állottak az egyes helységek, s így nagy hasonlóságot mutattak a földesúri mezővárosokkal. Ez utóbbiak abban egységesek voltak, hogy földesúri hatalom rendelkezett felettük, jogállásuk alapján mégis különbséget lehet tenni az egyes mezővárosok között. Néhány mezővárost, Ceglédet, Kecskemétet, Nagykőröst, Szentest és Hódmezővásárhelyt emeljük ki közülük példaként. Az említett mezővárosok közül legelőnyösebb helyzetet Nagykőrös és Kecskemét élvezett, de jogállásuk alapján Nagykőrös Kecskemét elé helyezhető. Annak ellenére, hogy a jobbágy jogú Nagykőrös, valóságban mint „szabadalmas" mezőváros, kiváltságos helységnek tekinthető. A törökök kiűzését követően a communitas képes volt megőrizni önrendelkezését, autonómiáját. A viszonylag homogén református társadalom vagyonos felső társadalmi rétegéből több família - földesurai segítségével - nemesi oklevélhez jutott a XVII. század második felében. Mint a mezőváros legtekintélyesebb egyénei, az armalista nemesek is helyet kaptak a magisztrátusban, s betöltötték a főbírói hivatalt. A nemesi jogállásnak sok jelentősége nem volt még a török hódoltság idején, viszont a rendi viszonyok restaurációjával alapvetővé vált. A Tripartitum szerint a jobbágy birtokképtelen, az incapacitas sújtja. A jobbágy birtoka a földesúr tulajdona. A nemes ember viszont birtokképes, szerezhet földbirtokot, s élvezi a nemesi kiváltság előnyeit. Hogy a „nemtelen", jobbágy jogállású Nagykőrös nem veszítette el önrendelkezését, nem sérült meg különösebben az autonómiája, a communitas megőrizhette területi és protestáns vallási integritását, mindez a helybeli nemességnek köszönhető. A vagyonos nemesekből álló „Nemes Tanács" megőrizte az egész mezővárosi közösséget. Ügyesen politizálva, elhárították a földesurak azon törekvését, hogy felosztva a mezővárost, ténylegesen birtokba vegyék jussukat, s a lakosokat, a cíviseket a jobbágyság intézmény keretei közé szorítva megszüntessék viszonylag erős önállóságukat. A sajátos történeti helyzet nem tette lehetővé a jobbágy telki viszonyok kialakulását, az úrbériséget. Szabad földhasználat alakult ki. A mezőváros több földesúri család birtokát képezte (felét bírták a Keglevichek), akik nem ismerték tényleges birtokuk nagyságát és helyét, jobbágyaik számát. A Keglevich család ezért 1756-ban proportionális pert kezdeményezett, amely azonban nem csupán a körösiek számára jelentett veszélyt, hanem a többi földesúr jogait is sértette. Az „ex usu" per, akárcsak az 1767-es úrbérrendelet után újra kezdődött „ex jure" per sikerrel nem járt, királyi jóváhagyással a Hétszemélyes tábla ítélete nyomán egységben maradhatott a mezőváros, megőrizve autonómiáját, vallási egységét. Ennek köszönhetően az egyes földesúri famíliák birtokukat sorra eladták a mezővárosi közösségnek (elsőként 1813-ban gróf 13