Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Művészettörténeti szekció - Novotny Tihamér: Dokumentumok a Vajda Lajos Stúdió életéből (Bukta Imre)

az alföldi festészet, a „falukutató mozgalmak", a „magyaros stílus" és a szociofotó, a képzőművészeti „bartóki út" és a paraszti életformában gyökerező szürrealizmus és dadaizmus, az agitatív művészet, a szocreál, a dokumentarizmus, a pop- és a szoc-art, az anti- és az emblematikus művészet, az eklektikus tendenciák vagy a dekonstrukció stb., mind-mind alkotói tevékenységéhez kapcsolhatók. Aki tehát, ha egyszer elmerül Buktában, nehezen verekedi át magát az itt fellelhető költői gazdagságon, és nehezen talál ki az összefüggések szinte bejárhatatlan dzsungelébői. Én így összegeztem tehát könyvem rámeső részében művészetének legfőbb jellegzetességeit: Bukta „. ..idestova több mint húszéves életműve eredeti és hiteles. S ha e hitelesség lelki forrását, társadalmi alapját, legbensőbb nyelvi-fogalmi lényegét, teremtő vázát és magyarázó képletét keressük, akkor ezt abban a világképben és világszemléletben találhatjuk meg leginkább, amelyet a vidéki Magyarországon élő falusi és kisvárosi emberek igazságkereső, igazságkiszűrő és igazságtevő életfilozófiája képvisel. Nevezhetnénk ezt az életfilozófiát a sokat tűrt és sokat szenvedett, a sok mindent megélt földművesek és kisemberek kollektív történelmi bölcsességének is. S bár ez az életbölcselet főleg a rideg, a keserű, a tragikus, a kemény és a számító élettényeket tükrözi legfőképp, azért nem áll tőle távol a szeretetteljes humor és olykor a lecövekelt életkereteket szétvető groteszk szemlélet sem. Messzebbre tekintve azonban, szinte az egész közép-európai régióban ugyanezt a megoldatlan problémáktól szenvedő históriai és historizáló létalapot, életvitelt és életszemléletet fedezhetjük fel. Nem lehet véletlen tehát, ha kozmikus és mitikus értelemben egy közép-európai alkotó ritkán emelkedik az egekbe, s témáit leginkább a föld és a víz vonzáskörében találja meg. Buktánál azonban ez a belsővé vált, s ezáltal mondhatni „sui generis" világkép és világszemlélet - (vagy inkább kritikai életérzésről kellene beszélnünk?) - egy olyan folyvást megújulni akaró, kísérletező kedvű művészeti formanyelven fogalmazódik meg, amely nemcsak az európai stíluskövetelményeknek és korszerűségnek, hanem a mélyebb és általánosabb érvényű, az „antropológiai értelemben vett" egyetemesség és humanizmus követelményeinek is meg kíván felelni. Bukta Imre művészetének alapvető hitelességét tehát egy oszcilláló hármas kritérium határozza meg: 1. Lelki értelemben, számára a mezőgazdasági művelet, elsősorban ritualizált termékenységi műveletet jelent. Ez tehát művészetének mintegy a mitikus kerete. Alkotásaiban a termékenység kultusz egy hajdan volt egységes világkép személyes metaforájaként jelenik meg. Ez az életet teremtő és elvevő szakrális mozzanat számtalan művészeti szertartásában megfigyelhető gesztus nála. Példának okáért: önmagát megfeni, mint egy aratásra előkészítendő szerszámot stb., stb., (lásd: „Viharban kérem a csizmát megfejni, 1990, „Magyar újjászületés, 1992.) Esetében tehát az „őstermeléstől" elszakadó parasztivadékból a természeti „Magna Matert" nem felejtő művész lesz. így jelképesen magára veszi, magába építi a paraszti kultúra „rejtett matriarchátusát", és mint alkotó, „asszonyszerepet" is ját129