Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Művészettörténeti szekció - Novotny Tihamér: Dokumentumok a Vajda Lajos Stúdió életéből (Bukta Imre)

szik férfiként. Azaz személyes univerzumában jelképesen megismétli az „Ég és Föld" szent nászát: az „animus" átemeli önmagán a belsőleg megteremtett „animât". 2. Számára úgymond, a társadalmi-technikai erózió, a lepusztulás, az elhasználódás és a politikai entrópia, azaz a „hőhalál" történelmi távlatából nézve: a régi és az új, a konkrét mezőgazdasági helyzetek és dologi eszközök, a rekvizitumok, a különféle háztáji és nagyüzemi termelési eljárások, anyagok és tevékenységek - fölszabadulnak a közvetlen szükséglet-kielégítés célszerűségi logikája alól. így ez a kimeríthetetlen vidéki tárház, s annak a felismerése, hogy ebben az eszköz-felszabadultságban kell keresnie az alkotói szabadság legfőbb indokait, hozzásegítette őt annak a sajátos „keverék-nyelvnek" a kialakításához, amelyet ma is használ. 3. S végül meg kell még említenünk azt a szociografikusnak vagy szociológiai jellegűnek nevezhető alapérdeklődést, amely a kezdet kezdetén a paraszti származás, a közvetlen környezeti megalapozódás és tapasztalatszerzés magától értetődő következményeként vetődött fel benne és csak a megfelelő tájékozódás és önművelés után alakult át művészi tevékenységében vállalt, tudatos szemléletté és alkotómódszerré. Bukta korán rájött arra, hogy az átformálódó, iparosodó paraszti kultúra, a magyar falu, a vidék, reális perspektívából nézve számára már nem hordoz többé bartóki értelemben vett újabb művek megalkotására késztető, tisztán tradicionális, tárgyi-szellemi néprajzi művészeti elemet. Nem, mert ez a társadalmi közeg és életforma már jó ideje az egységes világképükből kieső hierarchikus szokások és a kívülről jövő kultúrpolitikai diktátumok, valamint az ellentmondásosan terjedő tudományostechnikai forradalom vívmányainak a konfliktusaként és eklektikus halmazaként határozható meg. Ezért az azonosulás mai formája semmiképpen nem lehet időszerűtlen és nem tűrhet semmiféle álromantikát. Ez az odaadás sokkal inkább az ellentmondások és az elképesztő keveredések tüntető felvállalásából, a „kívülállóság" kvázitudományos jellegű vizsgálati, és a részvétnyilvánítás kreatív módszereiből tevődhet össze. Hovatovább ebből a felismerésből vezethető le művészetének konceptuális, kritikai, áttételesen vagy közvetlenül politizáló, dadaista - (szoci-álista-realista) szürrealista, szaggatottan, töredezetten leíró, képfelbontó, dekonstruktiv, gunyoros, ironikus és abszurd, valamint magánmitologikus jellege is. Ha tehát a magyarországi művészeti közegben szeretnénk megkeresni Bukta Imre helyét, akkor leginkább azokat a művészcsoportokat és alkotókat kellene megemlítenünk, akiknek érdeklődési köre a rurális, a természeti, a vidéki környezetbe helyezhető. Illetve azokat a művészeket hozhatjuk vele kapcsolatba, akik bár ellentétes témák és területek felé érdeklődnek, mégis hozzá hasonló kifejezési eszközöket és logikai eljárásokat alkalmaznak alkotásaik létrehozása során. Külföldről, a par excellence individuális mitológiák területéről, szigorú értelemben tehát talán egyetlenként, a román Alexandra Chirát nevezhetnénk ki legközelebbi szellemi rokonának: egyetemes európai értelemben pedig Joseph Beuys átfogó világszemléletet alkotó művészetét emlegethetnénk ihlető párhuzamként. Bár Buktából hiányzik az elvont fogalmakban gondolkodó tudatos antropozófiai érdeklődés, 130