Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Néprajzi szekció - Novák László: Alföldi mezővárosok jogállása

A Kárpát-medencében meggyökeresedett magyarság települési viszonyai a XI-XII. században szilárdultak meg. A XIII-XV. században - nem csupán a tatárinváziónak tulajdoníthatóan, de Európa-szerte is végbement - depopulációs folyamat eredményeként viszonylag nagy mérvű településkoncentráció történt az Alföld településhálózatában.

3 A falvak elnéptelenedésével együttjáró településnövekedés a tágas határ kialakulásához vezetett, ezáltal erősödve az alapvető gazdasági funkció, a nagymérvű tőkekoncentráció a konjunkturális állatkereskedelem jóvoltából. A mezőváros területi funkcionális eleme súlypontozottá vált a XVI-XVII. században, a török hódoltság korában. A háborúk újabb depopulációt idéztek elő, további településkoncentrációt idézve elő. Az alföldi nagyhatárú („óriás") települések ekkor alakultak ki. A gazdasági funkció alapvető, azonban a mezőváros meghatározottságában a jogi viszonynak van nagy jelentősége, amely tulajdonképpen erősíti a gazdasági funkciót is. A fontosabb útvonalak találkozásánál, vagy természeti erőforrásokkal rendelkező vidékeken, királyi kiváltságos városok jöttek létre (bánya, kereskedő városok). Ezektől eltérőek a merővárosok, amelyek földesúri fennhatóság alá tartoztak, viszont kiváltsággal is rendelkeztek. A földesúrnak érdekében állott, hogy a tulajdonát képező helység minél nagyobb adófizető népességgel rendelkezzen, ezért jobbágyai számára kiváltságot (legfontosabb a vásártartás joga) eszközölt ki az uralkodónál. A jobbágyság cenzurális viszonyban állott a földesúrral. Egy összegben fizette meg évente az adót, s mentesült ezáltal a közvetlen földesúri fennhatóságtól. Viszonylag önállóan szerveződhetett a közösség élete, gazdálkodása, nem alakult ki a jobbágy telekszervezet kötött formája. Az alföldi területeken az autonómia tovább erősödött a török hódoltság idején, amikor tovább lazult a földesúr és jobbágy közti viszony.

4 Az alföldi mezővárosok adóztak a töröknek, a magyar hatalomnak és a földesúrnak egyaránt, s közben megőrizhették önállóságukat, a pusztásodás kapcsán pedig növelni tudták a gazdálkodás terét, ezáltal gazdasági erejüket. Ismét a jószágtartás jelentősége növekedett meg. A közeli-távoli pusztákon ezerszámra tartották a hízó marhát, lovat, juhot, melyeket nyugat európai - főképpen német - piacokon értékesítettek.

5 Kialakult a mezővárosok vagyonos, gazdag, tehetős társadalmi rétege, a parasztpolgárság, a cívis társadalom. Az önszerveződés, autonómia megerősödése együtt mutatkozott a protestantizmussal. Annak puritanizmusa, befelé fordultsága elősegítette a mezővárosi társadalom kohéziójának mind erősebbé válását.

6 A törökök kiűzését követően megjelentek a földesurak, akiknek a Neoaquistica Comissio előtt igazolniuk kellett a birtokjogukat, meg kellet fizetniük a fegyverváltságot (Jus Armorum). Az Újszerzeményi Bizottság tevékenységét a Rákóczi-szabadságharc akasztotta meg, de ennek bukása után (1711) újra folytatódott, s a húszasharmincas években megtörténtek a birtokigazolások. Kialakult az új földesúri birtokosság. Az egyes földesúri famíliák ezután már akadály nélkül kiterjeszthették hatalmukat az egyes jobbágyközösségek felett, s igyekeztek befolyásukat növelni az autonóm közösségek életében. A birtokjog megerősítését követően úrbéri egyezségekben, urbáriumban szabályozták a földesúr-jobbágy jogviszonyt, majd központi ren12