Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Művészettörténeti szekció - Novotny Tihamér: Dokumentumok a Vajda Lajos Stúdió életéből (Bukta Imre)

Novotny Tihamér Dokumentumok a Vajda Lajos Stúdió életéből (Bukta Imre) Egy rövid életrajzi bevezetővel kell kezdenem előadásomat. 1985 augusztusában „debütáltam" először a Vajda Lajos Stúdió (VLS) 1973-74 óta folyamatosan működő Pinceműhelyében, ahol Regős István képzőművész első önálló kiállítását nyitottam meg a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának frissen felvett művészeti írójaként, s nem sokkal ezután, '85 októberében helyezkedtem el a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságánál, azaz a szentendrei Ferenczy Múzeumban. Lényegében tehát ettől kezdve foglalkozom a kortárs vagy jelenkori művészettörténet keretein belül, a VLS dokumentumainak Összegyűjtésével, rendszerezésével, valamint kutatási eredményeim és gondolataim publikálásával. Azonban be kell vallanom, eleinte erre a feladatra nem kaptam se konkrét felkérést, se külső megbízást senkitől... Vonzódásom e csoport és téma iránt szellemi beállítódásomból és érdeklődési körömből fakadt. Bár jómagam népművelés-történelem szakon végeztem az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1984-ben, igazán a modern művészet és a művészeti határesetek izgatták fantáziámat. Akkoriban mindent a művészetszociológia (szociológia), az antropológia, a kommunikációelmélet és a szemiotika szemüvegén keresztül igyekeztem látni és láttatni. Szakdolgozatom témája is -, amelynek továbbfejlesztett, kibővített és kidolgozottabb változata 1987-ben könyv alakban is megjelent „Első világháborús katonaemlékek antropológiai és művészetszociológiai vizsgálata" címmel a Múzsák Közművelődési Kiadó gondozásában - ilyen határesetekkel foglalkozott. Nevezetesen: az állóháborúba merevedett frontokon vagy az idegölő hadifogolytáborokban sínylődő tisztek és bakák unaloműző és „életfenntartó", elsősorban tárgyi jellegű tevékenység-fajtáival. Itt minden az élet és a művészet („az élet = művészet"), a magas és az alig vagy esetleg anti- vagy nem-művészeti, a kultúra és a szubkultúra, a folklór és a neofolklór jelenségek, a barkácsolt, a „csináld magad" és a tömeg- vagy ipari kultúra termékei, a tanult és a tanulatlan, a tudatos és az ösztönös (a naiv), a csiszolt és a bárdolatlanul nyersen megfogalmazott expresszív anyaghasználat s a bámulatos kreativitás, a primitív és a kiművelt, az elementáris és a kifinomult, a giccses és az eredeti határmezsgyéjén mozgott. Számomra tehát ez az első világháborús élethelyzet és problémavilág a mai XX. századunk előképeként és sűrítményeként, vagyis a modernnek nevezhető világ „továbbragozható mintájaként" értelmeződött, amelynek tanulságait parabolaként használtam saját kultúránk és a modern művészet kérdéseinek megválaszolásánál. 127