Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Néprajzi szekció - Molnárné Hajdú Margit: Az újszülött családi és egyházi befogadása Nagytarcsán

ságot. Volt idő, amikor harmadik keresztanyát is felkértek. Ez hamar kiment a divatból, mert csak amolyan „lógós"

24 keresztanyának tartották. Végül is kizárólagos szokássá vált, hogy egy keresztanyát kértek fel e tisztségre. A keresztelést, mint az újszülött első találkozását az egyházzal, befogadását az evangélikus gyülekezetbe, rendkívül fontosnak tartották. Ezt külsőségekben is igyekeztek kifejezni. A babának fehér inget, fejkötőt, pólyahuzatot készítettek. A textileken a szalagok színe fiú esetében kék, a lányén rózsaszín volt. Ez az elmúlt száz év során semmit nem változott, de abban, hogy melyik ruhadarabot ki készíti el, már változás történt. A XIX-XX. század fordulóján a leendő anya szabta-varrta a baba valamennyi ruháját a gyermekvárás idején. Akkor még nem varrtak külön terítőt, amellyel a templomba menet a pólyást letakarták. Az édesanya lánykori nyakrakendőjét

25 használták erre a célra. Az anya és keresztanya anyagi helyzete, vagy önérzete szerint az idők folyamán fokozatosan a következőképpen változott az előző szokás. Az inget 1920 körül még mindig az anya varrta, de a pólyahuzatot sok esetben már a keresztanya hozta. Ha még számított arra, hogy az illető családnál lesz keresztelő és őt hívják keresztanyának, akkor ott is hagyta. Akeresztelői takaró még akkor az anya nyakrakendője. Apólyahuzatot már díszítik fehér hímzéssel, de nagyon gazdag lyukhímzésről csak 1940 után beszélhetünk, amikor a huzaton is - a közben divatba jött fehér hímzésű pólyatakarón is megjelenik a gyönyörű, helyi motívumokból álló lyukhímzés. Ebben az időben már a legtöbb esetben mindkét darabot a keresztanya készíti. Ha nem lehetett számítani a komáéknál újabb születendő gyerekre, akkor a keresztelés után nem hagyta ott. A templomba készülődve a babát az asztalon öltöztette a keresztanya, akinek brokát selyem ruhája színét a keresztgyermek neme határozta meg, azaz fiú esetében kék, lány esetében rózsaszínt vett fel. A szemmelverést és a gonosz ártó hatalmát akarták azzal elkerülni, hogy az inget fordítva adták rá, piros bécsit

26 kötöttek a csuklójára, a katolikusok rózsafűzért a pólyára, hüvelykujjal keresztet rajzoltak a homlokára. Ugyancsak azért, hogy a gonoszt megtévesszék, ártó hatalmát kijátsszák, a gyermeket nem az ajtón vitték ki, hanem az ablakon adta ki az egyik nőrokon. A keresztanya pedig ígéretül elsuttogta: „Pogányt viszünk, keresztyént /keresztényt hozunk!" Egész úton ő vitte a gyermeket a keresztapa és a bába kíséretében. Örültek, ha útközben férfival találkoztak. Ettől a gyerek jövőjére nézve szerencsét reméltek. Nem szerették, ha útközben valaki meg akarta nézni a kicsit. Ha tehették, nem mutatták meg. De ha ez elkerülhetetlen volt, - a „szemmel verést"

27 elűzendő - megkérték a kíváncsiskodót, hogy háromszori megköpdöséssel hárítsa el a rontást. A keresztelői istentiszteletre a szülőanyán és a vele lakó nagyanyán kívül az egész család s a meghívott rokonság is elmegy, de az oltár elé csak a keresztanya és a bába áll. A keresztanya (míg több keresztanya volt, a fő keresztanya) tartja a gyermeket a keresztvíz alá. Ő teszi szabaddá a fejét, hogy a lelkész ráönthesse a keresztvizet, felel a pap kérdéseire, amelyek a keresztelési szándékra, a gyermek testi-lelki nevelésére, 103