Korkes Zsuzsa szerk.: Kutatások Pest megyében. Tudományos konferencia I. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek 4., Szentendre, 1997)

Néprajzi szekció - Molnárné Hajdú Margit: Az újszülött családi és egyházi befogadása Nagytarcsán

alatt nem örültek, ha valaki látni akarta a kicsit, féltek a rontástól, a gonosz, ártó hatalmaktól. Az anyát is, az újszülöttet is, mivel mindketten gyengék, sérülékenyek voltak, óvni kellett, ezért a mestergerendára hímzett szélű lepedőt erősítettek, amelyet „sátor"-nak neveztek. Ez védte őket a kíváncsiskodóktól. Ha a gyermek világra jötte után túl gyengének, életképtelennek tűnt, a bába megkeresztelte, nehogy pogányként haljon meg. Amennyiben életrevalónak tartották, 12 hetet (ma 2-3 hónapot) vártak a templomi kereszteléssel, amikor istentiszteleten az egyház tagjává fogadták a kis jövevényt. Az elmúlt évtizedekben csak 3 gyereket nem tartottak keresztvíz alá. 1935 előtt nem a szülőktől, vagy a gyermek állapotától függött a keresztelés ideje. A nagytarcsai evangélikusok a cinkotai egyházközséghez tartoztak s a lelkész havonta járt át istentiszteletet tartani. Ekkor lehetett kereszteltetni, vagy ha más időpontban esketni, esetleg temetni hívták. Ha lehetett, elkerülték a temetés napján való keresztelést, mert rossz jelnek tartották.

18 A szülőanyának a szülést követő naptól a rokonok hordták az ebédet. Úgy illet, hogy az elsőt a nem vele lakó nagymama vigye, de a második a leendő keresztmama kötelessége volt. Mondják, hogy a vizsgált időszak legelején nem a keresztanya vitte el az ebédet, hanem egyik közeli, a családban lakó nőrokon. Húslevest, pörköltet nokedlival, fánkot, kalácsot készítettek. A századfordulón ilyent csak a jómódúak adtak. Az átlagos anyagi helyzetben lévők tejeskávét, fánkot és kalácsot vittek. Az idő múlásával az ebéd mind gazdagabb lett. Az elmaradhatatlan húsleves mellett mindig volt rántott és sült hús, rurka, heróka, egyéb otthon készített sütemény, napjainkban a cukrászdában sütött drága tortákat sem sajnálják. Olyan sok ételt hordtak össze, hogy hetekig elég volt az egész családnak. De a háziaknak is fel kellett készülniük - a századfordulótól napjainkig - hasonló ételekkel, mert a vendégnek hazamenéskor megpakolták a kosarát kóstolóval. Hogy szégyenbe ne maradjanak, a kölcsönöktől sem riadtak vissza.

19 Az elsőszülött gyermek neve miatt nem lehetett vita. A fiú az apja, a lány az anyja nevét kapta.

20 Ezért volt olyan sok egyforma nevű a faluban: István, János, Pál, Mihály, György, Katalin, Erzsébet, Mária, Anna, Zsuzsanna még 1950-ben is. Sokan voltak azonos családi nevűek. Ezért érthető, ha ragadványnevekkel különböztették meg őket.

21 Az 1960-as évektől divatba jött a Gábor, Tibor, Zoltán, Péter, Zsolt, Gabriella, Mónika, Andrea, újabban Márk, Máté, Bálint, Petrik, Bianka, Johanna, Felicia, Fiorentina keresztnév. Az elhalt gyermek nevét senki sem adta az újabb gyermeknek. A komaasszony választás nem jelentett gondot. Az anyák már lánykorukban, a fonóban kiválasztották a barátnők közül.

22 A keresztapa személye nem következett feltétlenül abból, ki lesz a keresztanya férje. Lehetett választani az apa legénykori komáiból.

23 Az ő szerepe a későbbiekben koránt sem akkora, mint a keresztanyáé. A XX; század első felében előfordult, hogy két komaasszonyt választottak. Ez azonban vitákra, veszekedésekre adott alkalmat a keresztanyai kötelességek teljesítését illetően. A komák közötti békére nagyon ügyeltek. Többre tartották, mint a vérrokon102