G. Móró Csilla szerk.: Blaskovich emlékkönyv(Pest Megyei Múzeumi Füzetek 1., Szentendre, 1993)
Blaskovich János: Erdei hipnózis
BLASKOVICH JÁNOS Erdei hipnózis 1911 őszén orvosi javaslatra huzamosabb ideig klimatikus helyen kellett tartózkodnom. Választásom Máramarosban - nagyanyáink korában híres női fürdőre - Visk-Várhegyre esett, mert ennek közelében vadászati lehetőségek is voltak. Az omladozó épületeivel évtizedek óta szünetelő kincstári fürdő éppen abban az évben cserélt gazdát. Új tulajdonosa a jobb állapotban lévő épületeket OTI-üdülőkkel azonnal be is népesítette. Véletlen szerencsémből, mindjárt megérkezésünk napján egy öreg medvét lőttünk. Ennek a vadászzsákmánynak másnap, a fényképezés után egy pompás ebédet, később pedig az alább leírt tapasztalatainkat is köszönhettük. Egy barátunk - a medveölésünkön felbuzdulva - nyomban feljött Viskre. Mindenáron medvét szeretett volna lőni, így kedvéért még az októberi hóban is a medvék hazájában voltunk. Közben kelet felől farkasbeözönlést kaptunk. Az ordasok az erdők alatti réteken legeltetett lovak közül kettőt mindjárt az első napokban „levágtak". Mivel a lódögre a kóborló medve is rá szokott menni, ezért éjjelre kiültünk a tetemek közelébe. Mi ketten a barátunkkal, egy mély völgykatlanban lesben ültünk. Itt a réten - az egyik átharapott torokkal fekvő ló közelében - egymástól úgy száz lépésre, két szénaboglya páholyülésül kínálkozott. A katlan környéke egyike volt a terület legszebb részeinek. A fürdőjéről híres Várhegy és a Csákói-bürgésznek sziklatuskókkal és kőgörgetegekkel telt meredek kettős kúpja csak távolról hatott bájosan. A Nagyszél hegyen sétálva is megcsodálhattuk az ósbükkös erdők minden szépségét. Az évszázados bükkfák hűvös árnyékában, bemohosodott nyirkos sziklák társaságában, mindenütt ott láttuk a kivénülve összeomlott, vagy szélvész 2. Blaskovich György és János 1911 -ben MáramarosVisken ejtett medvével