G. Móró Csilla szerk.: Blaskovich emlékkönyv(Pest Megyei Múzeumi Füzetek 1., Szentendre, 1993)
Blaskovich János: Erdei hipnózis
BLASKOVICH JÁNOS: ERDEI HIPNÓZIS 9 sebbé lehetne tenni. Legérdekesebb problémává számomra a farkasordítás által előidézett különös elalvás vált. Ettől ugyanis nemcsak e sorok írója aludt el, hanem - a lövöldözések dacára - a bátyámon kívül az Amerikát járt erős poggyászhordónk, s lovaikat kint legeltető gazdák majd mindegyike. Később arra is kaptam megbízható adatokat, hogy a lovak az erős farkasordításra abbahagyták a legelést és szétvetett lábakkal, s nyújtott nyakkal hallgatóztak. Akadt olyan gazda is, aki látta, hogy a mozdulatlanul álló lovát hasonfekvő helyzetből felugró farkas ragadta torkon. Ezt aligha tehette volna meg küzdelem nélkül, ha a ló nem lett volna valami különös, megkövült állapotban. Ezek után nem lesz érdektelen, ha a természettudományi probléma jobb megvilágítására, az akkori, utolsó esti farkaslesünk eseményeit is elbeszélem. Programunk az utolsó este is az volt, hogy a farkastanya közelében levő tisztáson lessük a préda után járó ordasokat. Vendégünknek megvolt az állandó helye a dög mellett. Az erdővéd szintén itt foglalt helyet, úgy száz lépésnyire tőle. Bátyám a búvóhelyük közvetlen közelében lévő kis tisztást választotta, ahol előtte való éjjel az erdővéd lesett, akit lejövetele alkalmával a sötét szálerdőben valósággal körülvettek a farkasok. Jó darabon el is kísérték. Hallotta, amint kaparták, rugdalták az avart. Sajnos annyira nem közeledtek hozzá, hogy lőhetett volna rájuk. Magam - elválva a társaságtól - sietve indultam útnak, hogy a sötétség beállta előtt elérhessem a dögtől jó negyedórányira fekvő kis tisztást. Ez alkalommal azért választottam ezt a távolabbi rétecskét, hogy titokban tervezett csalogató kísérletemmel - ha nem válik be - másnak az esélyeit ne rontsam. Az erdőben akkor már sötét volt. Mire a baglyok megszólaltak, derengett előttem a tisztás. Kellő körültekintés után lopakodtam a páfrányokkal szegélyezett kis tisztásra és feltelepedtem a közepén kínálkozó szénakalangyára. A kényelmes elhelyezkedés után önkéntelenül is hallgatni kezdtem a körülöttem feketéllő erdőségből kiszűrődő sejtelmes hangokat. Nem mulasztottam el erősen megfogadni, hogy nem fogok elaludni. Már tapasztalatból tudtam, hogy enélkül az elhatározás nélkül, éjszakának évadán, veszélyes vadakra mozdulatlanul várakozva, majdnem biztosan elalszom. Milyen okozati összefüggést találok a veszélyes vadak és az elalvásaim között? Ez érdeklődésre aligha tarthat számot. Mégis úgy érzem, hogy azok, kik az idegélet finomabb jelenségeinek is szívesen szentelnek néhány percnyi figyelmet, tartozom némi magyarázattal. Nem vagyok nagyalvó, s érzéketlen idegzettel sem dicsekedhetem. Miért alszom el mégis éppen akkor, amikor a legfokozottabb éberségre volna szükség? - Jó ideig talány volt előttem. Csak hosszas önmegfigyelés, illetőleg az események utólagos átgondolása után erősödött meg bennem az a vélemény, hogy az ilyen erdei „alvások" legtöbbször nem azonos jelenségek az otthoni normális alvással. Arra figyeltem fel, hogy az erdei elalvások előtt milyen kitűnően hallok. Rendes körülmények között nem valami jó a hallásom, sokszor valósággal nagyothalló vagyok. Ennek dacára azt tapasztaltam, hogy ilyen esetek előtt a hallásom következetesen, mindig csodálatosan megfinomodott. Egy szuroksötét éjjelen medve jött a magasleseink alá, s reggel négy óráig szaglált bennünket. Ekkor, jóllehet tartanom kellett attól, hogy alvás közben egy akaratlan mozdulattal vagy egy mélyebb lélegzetvétellel elzavarom a medvét; többízben is álom jött szemeimre. Igen élénken emlékszem arra, hogy ezek az elalvások előtt micsoda robajoknak hallottam az alattam ácsorgó medve bélkorgásait, milyen élesen hallottam szuszogását, szájnyalogatását, milyen tisztán kivettem még az állcsont ízületeinek pattogását is. Ha nyelnem kellett,
