G. Móró Csilla szerk.: Blaskovich emlékkönyv(Pest Megyei Múzeumi Füzetek 1., Szentendre, 1993)
Blaskovich János: Erdei hipnózis
10 BLASKOVICH JÁNOS: ERDEI HIPNÓZIS azon csodálkoztam, hogy a medve a durva kottyanástól - aminek én a saját nyelésemet hallottam - el nem ugrott. A szívem hangosan kopogott, lélegzetvételem erőteljesen zúgott. A hallásnak ilyen mértékű megfinomodását közvetlenül az elalvás előtt, sehogy sem lehet magától érthetődő dolognak tekinteni. A normális alvást ugyanis mindig az érzékszervek működésének fokozatos megszűnése előzi meg. A véredények fáradtsága következtében azok az idegutak, amik az ingereket az érzékszervektől az agykéreghez, s innen vissza a mozgásszervekhez juttatják - kellőképpen nem táplálkozva -, vezetésre alkalmatlanokká válnak. így hallásomnak ebben az esetben is fokról-fokra tompulni kellett volna, vagy nem lett volna szabad elaludnom, hacsak ezek az erdei alvások nem tartoznak az idegélet egy másik tüneménycsoportjához, amire a hagyományos állapot tünetei már nem vonatkoznak. Az idegélet szövevényeiben jártas szakemberek tudják, hogy az úgynevezett normális alvás csak részleges, amiben a test pihen, de a gondolat sokszor még fokozottabban működik. Bizonyára az eddigiek után tisztában vannak azzal, hogy különös erdei alvások alkalmával - a figyelem huzamos megfeszítése következtében - a szervezet természetszerűleg olyan állapotba kerül, amiben a gondolat „szűnik meg" míg az érzékelés - legalább kezdetben - fokozottan tart. Ez az állapot szintén nem egyéb részleges alvásnál. Ez utóbbi éppen olyan természetes kezdete lehet az ideális alvásnak (amikor az eszmetársítás, érzékelés egyformán szünetel), mint a normális alvás. Már annak idején tervbe vettem, hogy e különös állapot természetét még tanulmányozni fogom. Sajnos újabb tapasztalatok szerzésére nem nyílott alkalom. Az önmagunkon való észlelés lehetősége - a dolog természetéből adódóan - nagyon korlátolt. Amennyiben nem egyedül ülünk ki a lesre, akkor nem feszítjük meg teljes erőnkből figyelmünket, gondolataink könnyebben elkalandoznak. így az alvás éppen úgy nem következik be, mintha a lesen ülőnek nem lenne elég nyugodtsága a fellépő szorongó érzéseket mozdulatlanul elviselni. A kézzelfogható bizonyíték szerzésének talán még az volna a legkényelmesebb módja, ha nem a farkasra bíznánk az elaltatást, hanem egy alkalmas médiumot - akiről feltételezhető, hogy kísérletünket komolyan veszi - megfelelő hangulatba hozva, figyelmének lekötésével, hallószervének hangvillával vagy egyéb módon való kifárasztásával mesterségesen kísérelnénk meg elaltatni. A hasonló okok által előidézett alvás lényegében ugyanazzal a tünettel, a hallás nagymérvű finomodásával járna. Nem okvetlenül szükséges, hogy mi magunk tegyük meg ezt a kísérletet, mert már sokan valósították meg előttünk. Kétséget kizáróan megállapították, hogy valahányszor a médium, aki figyelme huzamosabb megfeszítése után elaludt, ezen állapot kezdetén majdnem mindig észlelhető volt az érzékszervek fokozott érzékenysége. Graid angol orvos kísérletei szerint ebben az állapotban még a süketnémák is hallottak némi zörejeket. Az ilyen mesterségesen előidézett alvásnak - hipnózis elnevezés alatt - már egész irodalma van. A hipnózisnak a nagyközönség előtt azonban csak azok a fokozatai ismeretesek, amik az izommerevség és sugallhatóság (szuggesztibilitás) révén érdekes, bűvészi mutatványokra is alkalmassá teszik a médiumot. Bizonyára sokan az elmondottak után is valószínűtlennek fogják tartani azon állításomat, hogy a szóban levő erdei „alvás" és a figyelem lekötése útján mesterségesen előidézett hipnózis első szakaszában azonosak a tünetek. Akik tisztában vannak a hipnózis lényegével, nem ütköznek meg azon, hogy tüneményének egyes jelenségei kinn a szabad természetben is megtalálhatók. Ezek az emberek különös érdeklődéssel fogják ezentúl olvasni az afrikai vadászok naplóit, ebben azokat a feljegyzéseket: éjjel a fa tetején oroszlánlesen, vagy a sátruk előtt ülve naplóírás közben, mint
