Dóka Klára: Szentendre története írásos emlékekben. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek XIII. Szentendre, 1981)

nem a városi korrupciót, hanem a kedvezőbb adófeltételek kiharco­lását szolgálta, tehát a köz érdekében történt. Ráby felfedezte, hogy 1769-ben egy 4 napig tartó úriszéki ülésre a szentendreiek csaknem 500 Ft-ot költöttek el. Annyit fogyasztottak, ami 150 embernek elég lett volna. 1776 januártól májusig 100 000 Ft értékű erdőt vágtak ki, a fa egy részét ajándékba küldték, a többi eltűnt. Ezalatt az izbégiek közül többen megfagytak, és a kórházban sem volt megfelelő fűtőanyag. Szabó alszolgabíró elutasította a vá­dakat és a megyei törvényhatóság előtt bejelentette, hogy Ráby el­len pert fog indítani. 1786. ápr. 26-án megerősítették a régi városi tanácsot hivatalában, a megye pedig erővel igyekezett Ráby Mátyá­son túladni, ami rövidesen sikerült is. 1786. máj. 2-án Pesten fel­adott egy levelet a császárnak és beszámolt a történtekről. Orczy, mint szentendrei királyi biztos nem tudott semmit sem tenni. 3 sze­mély titokban Ráby után jött, és hazaárulónak nevezve a helytartó­tanács és a megye utasítására letartóztatta. A császári menlevelek sem segítettek rajta. 295 1787. áprilisában újra felülvizsgálták FöMváry Sándor és Ráby Mátyás panaszait. 236 A vizsgálóbizottság Klobusek János pesti kama­rai titkárból és Paresetics György érseki prefektusból állt. Átnézték az 1766—1783 közötti számadásokat, és ellenőrizték a város közigaz­gatási munkáját. Tapasztalataikról 16 pontos jelentésben számol­tak be. Előírták, hogy a városi tanács tagjai ezentúl pontosan dolgozza­nak, idejében állítsák össze a számadásokat, és azokat terjesszék az esküdtek elé. Vezessenek naplókat, amelyekben külön tüntessék fel azokat az összegeket, amelyeket a kamarának, mint földesúrnak, il­letőleg a városi kiadásokra fizetnek. 297 A kereskedőket az országos gyakorlatnak megfelelően, vagyonuk szerint adóztassák, az egyes kategóriákat pedig igazságosan állapít­sák meg. A város előre ne hitelezze a földesúri adót a házipénztár­ból, mert utólag nem lehet behajtani. Nagyobb kiadásokat csak fel­sőbb jóváhagyással kezdeményezzenek, és ezeket közöljék a polgár­sággal. A városi tisztviselők csak a törvényben megszabott fizetésüket kaphatják, külön honoráriumot a lakosoknak végzett munkáért nem fogadhatnak el. A városnak 4 saját lova lehet, ennél többet nem tarthatnak, niert drága a takarmány. A lovakat ne szórakozásra tart­sák, hanem dolgozzanak a városi földéken. Megtiltották', hogy az es­küdtek a szolgákat privát célból alkalmazzák, tőlük egyéni céljaikra munkát kérjenek. 298 Az utasítás előírta, hogy a közös szántókat osszák fel, mert ha nincs egyéni használatban a föld, a szegényebb lakosság nem része­76

Next

/
Thumbnails
Contents