Dóka Klára: Szentendre története írásos emlékekben. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek XIII. Szentendre, 1981)

nek egy rossz nádast jelöltek ki, azonban ide más csordákat is hajtottak. Izbégen és Szentendrén egyaránt gyakori volt, hogy az új bort a gazdák nem egyénenként árulták, hanem azt a városi tanács megvette és a borkereskedők útján értékesítette. A nagyobb szőlőterülettel rendelkezők, gazdag polgárok helyeselték ezt az eljárást, azonban a kistermelők .saját maguk, akónként könnyebben el tudták volna adni borukat. A nagyban való eladás az izbégieket különösen károsan érintette. Sérelmezték azt, hogy ők is hozzájárulnak a szentendrei városi alkalmazottak (pl. orvos, bába) fizetéséhez, pedig sohasem veszik igénybe ezeket a szolgáltatásokat. Hasonlóképpen nem kaptak a Mária Terézia által adományozott segélyből sem. A kérvény végső kicsengése az volt, hogy szerettek volna közigazgatásilag függetlenek lenni Szentendrétől. A beadvány kapcsán a helytartótanács utasítást adott királyi biztos kiküldésére. Balogh Pétert, Nógrád megye második alispánját bízták meg ezzel a feladattal. Az izbégiek ügyében azonban semmi sem történt. Balogh Péter végül megunta a hosszúra nyúlt vizsgálatot és hazautazott. 1785. dec. 11-én Ráby Mátyás újabb beadványban fordult az uralkodóhoz. Leírta, hogy 1763-ból 2 adókönyvet talált, amelyek közül csak az egyik volt a hivatalos. Ebben csak 260 ház szerepelt, holott ekkor már 558 ház állt a városban. A 298 ház után szedett adó nem került be a közpénztárba. A fennmaradt összeg az esküdtek saját szükségletére kellett, részben pedig a felettes hatóság megvesztegetésére. Rájött, hogy a titkos pénztárat 1781-ben létesítették, és ez szintén megvesztegetésekre szolgált. A kiadásokról nem vezettek nyilvántartást. Az ajándékokból az uradalmi tisztviselők és a megyei elöljárók részesedtek készpénz, kávé, tűzifa, cukor formájában. 1775ben kétszeresen szedték be a borkilencedet, arra hivatkozva, hogy sok a városi kiadás. 1779-től gyámokat rendelték ki az árvák vagyonának kezelésére, de azóta nem kértek tőlük számadást. A helytartótanács az új beadvánnyal kapcsolatban Orczy László, pesti kamarai kerületi igazgatót nevezte ki biztosinak. Ráby a vizsgálathoz nagy mennyiségű iratot kapott, amelyekben újabb terhelő adatokat talált. Kiderítette, hogy 1766-ban Grassalkovich Antal, a kamara elnöke kért pontos elszámolást a szentendreiektől. Ekkor az egyik szerb templom tornyába dugták el az adókönyveket, hogy ne kapjanak helyes eredményt. Ha visszaidézzük az úrbérrendezés történetét, és Grassalkovich Antalnak itt játszott szerepét, nyilvánvaló, hogy ha volt is igazság az adókönyv elrejtésében, ez 75