Dóka Klára: Szentendre története írásos emlékekben. (Pest Megyei Múzeumi Füzetek XIII. Szentendre, 1981)

gesítése kb. fél évszázaddal elmaradt a hasonló osztrák és porosz rendelkezések mögött. 1761-ig Szentendrén a tobakos, szűcs, szabó, szappanos, csizmadia, paplanos, varga, kovács-lakatos, bognár céh kapott kiváltságlevelet. A júh- és kecslkebőrt kikészítő tobakosok 16984>an nyerték céhleve­lüket. A termelést erősen korlátozták. A mesterek csak egy inast tarthattak, felvételek alkalmával a régi céhtagok fiai kedvezmény­ben részesülhettek. 132 A szűcsök a budai szerb mesterek céhlevelét vették át 1700-ban. Kiváltságaikat Mária Terézia 1778-ban megerő­sítette. A rác (szerb) szabók 1708-ban szintén a budai mesterek pri­vilégiumát kapták meg. 1780-ban Mária Teréziától kértek céhlevelet. A kis létszám miatt a testületbe léphettek a katolikus mesterek (né­metek és magyarok) is, de a vezetőségben a szerbeknek megfelelő szerepet kellett biztosítani. 133 1715-ben kelt a rác szappanosok céh­levele. Előírta, hogy az új mesternek be kell mutatni keresztlevelét, igazolni kell, hogy jártas a mesterségben, felvétel után egy évvel meg kell nősülni. Meghatározták a faggyú vásárlásának módját, elő­írták, hogy inast és legényt csak az tarthat, akit a céhláda előtt fel­vettek. 134 1697-ben vették át a szentendrei csizmadiák a budaiak céhlevelét. A budai testület 1696-ban alakult, és kiváltságlevelébe foglalta, hogy azt átadja a töröktől visszafoglalt terület mestereinek. A kiváltság­levél több pontjában nem a helyi, hanem a budai viszonyokat tük­rözte. A mestereknek 2 legény és inas tartását engedte meg, holott még száz év múlva sem tudtak egy legénynél többet tartani. Szabá­lyozta a munkába állítás módját, a felvételi díjakat stb. Legényt, inast csak az tarthatott, aki a céhnek megfizette minden tartozását. Felvételek alkalmával a mesterek fiai és vejei csak fele taksát fizet­tek. Tanulóidőt, legényidőt igazolni kellett minden új mesternek. 135 A 17. századi céhlevelet a csizmadiák 17304>an megerősítették, majd az új szabályok értelmében 1779-ben Mária Teréziától kaptak arti­kulusokat. 1808-ban ismét új céhlevelet akartak váltani, azonban ez nem sikerült. A helytartótanácsnál és a kancelláriánál ugyanis eb­ben az időben az újabb reform előkészületei folyamatban voltak, és a céhlevelek kiadása egyelőre szünetelt. 1702-ben kapták meg a budai céhlevelet a paplan- és zubbony­készítők, amit 1730-ban erősített meg az uralkodó. Ök elsősorban az idegenek konkurrenciájától féltek. Azok az idegen mesterek, akik olyan városban éltek, ahol nem volt céhes ipar a paplankészítés, áruikat egyáltalán nem hozhatták be a városba. Az általános gya­korlat szerint idegen mesterek és kereskedők részt vehettek az or­szágos vásárokon. Azonban a szentendrei és budai paplanosok igen szűkre szabhatták azoknak körét, akik a városokban megfordulhat­42

Next

/
Thumbnails
Contents