Dam, Johan van (szerk.): Útravaló. Gy. Molnár István (Szentendre, 2012)

Tóth Antal: Spirálív mentén haladva

amelyekhez eljutott, leginkább festményeken bontakoztathatok ki. Elkezdett tehát festeni, absztrakt geometrikus kompozíciókat. Többször hangoztatott véleménye volt, hogy egykor egy bölcsőben ringott a festőművészet és grafika. A legkiválóbb festők voltak a legnagyszerűbb grafikusok (tisztelet a kivételnek) - mint Dürer, Rembrandt, Goya stb. -, és ő bizonyos fenntartást táplált műfaja megnevezésével kapcsolatban, hogy ő bekasztlizva „képgrafikus".

Intellektusához illő nekibuzdulásában többek között az aranymetszéssel való foglalkozást szemelte ki magának. Képein ennek a természetből leszűrt a képzőművészeti ábrázolásban kanonizált arányrendszer, méretviszonylat újra gondolásával, testre szabásával foglalkozott, ámde nyilvánvaló volt, hogy a puszta geometrián túl a színértékek újszerű használatát, az elvont mértani képletbe való beágyazását tekintette fő feladatának. Ugye a színérték, azaz a valőr, prímér módon az impresszionizmus és a belőle kisarjadt izmusok eszköze volt, a dekoratív geometrikus tendenciák nem igen vették figyelembe. Ő igen. Hozzáteszem, legtöbb kompozíciójából több színvariációt alkotott. Ebben nem döntésképtelensége nyilvánult meg, hanem töprengései és az a szándéka, hogy választékot nyújtson.

Majd ettől is eltávolodott. Továbblépett. Nyilatkozata szerint megismerkedett a finnugor népek népművészetével. Ennek lenyomata az a geometrikus sorozat, ami csupa keresztbe-kasba, vagyis átlósan vezetett, leginkább a keresztszemes hímzésre emlékeztető testes, homogén és dekoratív színezésű rajzolatokból állt össze képpé.

Az, hogy Gy. Molnár István népi, népművészeti forrásokhoz nyúlt vissza, szinte természetes és hiteles, mert ki, ha nem ő volt hivatott rá. Ugye említettük, hogy a Kunságból, Kunhegyesről származott, és magába fogadta a helyi, több évszázadon át kialakult életérzést, mentalitást, benne a konok, szerinte a kun vérvonalon örökölt megtörhetetlen

95