Dam, Johan van (szerk.): Útravaló. Gy. Molnár István (Szentendre, 2012)
Tóth Antal: Spirálív mentén haladva
tartást. Szorosan kötődött gyökereihez. Ez alapvetés volt életében és művészetében is, amelynek lélektani hátterét is fel lehetne vázolni, ha a terjedelembe beleférne. A művészetében és tárgykészítésében erre gyakran találunk példákat. Ámde roppant nehéz értelmezni, amiről ő szólt, hogy a népművészeti kulturális kincsünkhöz nem formálisan, hanem etikai mélységében kellene hozzányúlnunk. Miben nyilvánulna meg ez? Hiszen a képzőművész a látható jelekkel, motívumokkal dolgozik. A kérdést talán a művész hozzáállása döntené el, hogy játszadozik, vagy olyan átéléssel foglalkozik velük, mint kiváló népzenekutató zeneszerzőink, vagy a képzőművészetben Korniss és Vajda, akik tisztában voltak a népi kultúra sokszínű ősiségével és ráéreztek mélyebb tartalmára. Továbbá, hogy ezt integrálni tudták XX.-ik századi művészetükbe. Gy. Molnárról úgy tetszik, hogy nemcsak a jelek formai játékával, szépségével foglalkozott és használta fel azokat, de sokszor utalt rá, hogy érti, ezeknek rejtett, a modern ember tudatából sajnos kikopott, ezáltal ma már végtelenül nehezen értelmezhető közléstartalmukat is. Kimondatlanul ezek megfejtése, festői tolmácsolása felé törekedett. Nem egyedül, ugye a szellemi néprajz is ebbe az irányba kutat. О ösztönösen tette, mert olyan korban volt szerencséje eszmélni és élni, amelyben még százados hagyományt tapasztalhatott meg, majd annak sajnálatos elillanását. Az utóbbi években ugyanis évtizedenként vagy annál is rövidebb időn belül száz év ősi tudatanyaga illant és illan el a semmibe. Neki volt egy számomra gyönyörű kijelentése, hogy ő még tudja, hány kévéből raktak össze egy kepét. Ma már a szavak is magyarázatra szorulnak. Persze messze tértünk tárgyunktól, a festő művészete folyamának alakulásától, hogy a néprajzi motívumok alkalmazása után és mellett egyre szigorúbb, keményebb geometrikus kompozíciókat alkotott. Legtöbbnek kompozíciós sztereotípiája volt: a függőlegestől enyhén 96
