Török Katalin - Jurcskó László: Boromisza Tibor 1880 - 1960 (Szentendre, 2012)
Török Katalin: Boromisza Tibor munkássága 1919 és 1953 között
be a csalódás. Ha elgondolom hányatott életem váratlan sorsfordulatait, mindjobban megerősödik bennem a determináltság hite. Milyen utat kellett megtennem, amíg ide jutván, a bennem rejtőző keleti nosztalgia - a legabszolütabb szabadság, fény után - kiélésre talált alkalmat. S hol merre lesz a megállás, a vég? Ha belenézek a hortobágyi síkság végtelen horizontjába, érzem a feleletet - szavakat még nem találok, de azt tudom, hogy minden, a végtelenen innen, csalóka »délibáb«, vágy teli tündérkép, ami ide-oda imbolyog, úszik a tájon, csalogat erre-arra, s ha elérted, semmivé lesz. Hogy mit jelent az életemben, piktúrámban eddig még nem tudhatom, de hogy a »helyemre« jöttem, érzem! Három részre tagozódik itteni megfigyelésem. Figyelem a páratlan fényjelenségeket, s ebben azt hiszem eddigi megfigyeléseim e téren nagy lendületet vesznek (135. kép). Második érdekesség a pásztorélet mozgalmassága. Azt hiszem Európa egyetlen helye, ahol még láthatók nyomai az egykori nomád ázsiai erkölcsöknek, életviszonyoknak. Harmadik megfigyelési csoport, maguk a típusok. Állatok - emberek. Vannak Állatvásár a Hortobágyon, é. n. Animal market at the Hortobágy, no data ősi pásztordinasztiák, mint például a Feeze család, Fülöp család, ahol is már az idők végtelensége óta, pásztorkodnak a férfiak. Antropológiai érdekesség is lesz, ha 30-40 pásztorfejet fogok megfesteni. Most mindennek a megfigyelése, megismerése, megfestése időt és sok energiát kíván. Nagy anyagi, fizikai és szellemi készséget vesz igénybe. Ebben itt vannak barátaim, kik kezemre járnak sorban. Lakást kapok a csárdában, lovat a ménesből. S az igénytelenséget s fizikai készséget hoztam magammal. Mert itt a fizikum is legalább annyira igénybe van véve, mint a szellem. Ahhoz, hogy megismerje az ember igazán a hortobágyi pusztát, tűrni kell hideg-meleget, sok szelet, vihart, de fölötte mindezeknek legyet, szúnyogot s más ehhez hasonlóan kellemetlenkedő pusztai bennszülöttet. Eddig lelovagoltam 500 kilométeren felüli körzetet a nap minden szakában. Éjjel is, viharban is. Mindezek az impressziók elraktározódnak bennem - s igyekszem piktorilag átértékelni. A festőknek BOROMISZA TIBOR 153