Simonffy Márta: Tér Pontok. II. Szobrász Biennálé, MűvészetMalom, Szentendre 2012. (Budapest, 2012)
Beköszöntő Az egykor a Dunán érkezett soknemzetiségű kereskedők által alapított, ma már turisztikai célpont jellegét végletekig kiaknázó kisváros, Szentendre immár másodszorra vált a kortárs szobrászat bemutatkozásának színterévé. A MűvészetMalom változatos, néhol már megtévesztően, önmaga esztétikáján is túlmutató épületegyüttesének több száz négyzetmétere szinte mindenre megfelelő, a művészetre jótékony hatással bíró közeget kínál. így kimondható, hogy ez a helyszín predesztinált arra, hogy a nagy, országos és nemzetközi kortárs seregszemléknek fóruma legyen, és terei szépségével nyújtson támogatást azoknak a gyakran csak a műteremben látható műveknek, melyeket jelen esetben is bemutathat. Az idei, második szobrászati biennálé - a meghívott külföldi vendégművészekkel - az országos felhívásra jelentkezők anyagából készült válogatás. A felhívást a Képző- és Iparművészek Szövetsége tette közzé, a kiállítás tematikáját Simonffy Márta iparművész, a Szövetség elnökasszonya adta meg. A biennálé egy kiállítási műfaj. A műfaj specifikus, vagy meghívásos, tematikus biennálék elterjedése az elmúlt húsz év válasza (az önfenntartáson túl) a kortárs képző- és iparművészet reprezentatív bemutatásának szükségletére. Nem olcsó, nem egyszerű, de annál inkább szubjektív tényezőktől átszőtt műfaj, amelynek kizárólagos létjogosultságát a tematikus kurátori kiállítások megkérdőjelezték, de legalábbis versenybe helyezték és egyre inkább háttérbe szorították az elmúlt évtizedben. Hogy jogos vagy sem a kurátori kiállításokkal létrehozott váltás, vagy legalábbis milyen intenzitású a hatása a művészeti életre, arra a biennálék életben maradása és virágzása adja meg a választ. Ahogy most már régmúltról beszélhetünk a szimpóziumok létrejöttének esetében, és mégis működő, sőt nagyon is keresett művészeti színtérként határozhatjuk meg őket, úgy a műfaj specifikus biennálék kisebb-nagyobb váltással városokhoz, azaz művészeti helyszínekhez köthetően még mindig kedvező fogadtatásra számíthatnak a befogadói, és érdeklődésre, azaz szakmai kihívásra a művészeti oldalról. Tehát tévedés lenne azt hinni, hogy csupán egy kényszeredett, erőltetett fennmaradásról szól egyegy biennálé életben tartása. A lelkes jelentkezések azt a belső igényt bizonyítják, ami az országos seregszemlét a kor társ művészeti életben elengedhetetlennek tartja. Önvizsgálat? Önmegmérettetés? Vagy mindkettő, alábástyázva a küldetéstudattal? Tény, hogy egy második rendezvény, mely jelen esetben megvalósult, már biztosíthatja a szükséges kiszámíthatóságot ahhoz, hogy két év múlva újra legyen seregszemle, újra legyen meg a lehetőség új művekkel előállni. Kiket szólított meg a felhívás? Igen figyelemreméltó, hogy évek óta minden biennálé-rendező arra vágyik, hogy valamennyi generáció képviseltesse magát a kiállításain. Ennek ellenére jól körülhatárolha
