Klemmné Németh Zsuzsa (szerk.): Triznya Mátyás 1922 - 1991 (Szentendre-Zebegény, 2012)

A mágikus visszfény - mely ma is idevonzza a világ minden tájáról a különféle civilizációkban, kultúrákban élő embereket - a festő képein érzéki anyaggá vált, ettől látjuk müveit szemlélve újra élőnek a két évezred metamorfózisán átesett templomokat, szobortorzókat, kupolatöredékeket, a fórumok oszlopait, a várost, melyről akvarelljei nélkül kevesebb lenne tudásunk.

Festményeit szívesen ajándékozta el barátainak, és boldog csodálkozással vette tudomásul, hogy van, aki pénzt is ad azért, amit ő kedvtelésből csinált meg. Nem gyűjtötte, nem kezelte féltett kincsként a keze alól kikerülő lapokat. így a világ minden tájára szétszóródott életműve. Már az ötvenes évek közepétől kiállító művész volt, Olaszországon kívül Európa számos országába hívták meg egyéni tárlatokra. 1973-ban a római AccademiaTiberina tagjai közé választotta. Szívesen vásárolták képeit a gyűjtők.

Első kiállítását Magyarországon az Olasz Intézetben rendezték 1984-ben, de a megnyitóra nem sikerült eljönniük, mert felesége, Zsuzsa nem kapta meg a magyarországi beutazó vízumot, s nélküle, akárhogy is fájlalta, ő sem jött el, hiába várta a barátok, érdeklődők hada. Unokaöccse Triznya István, és a zebegényi Szőnyi múzeum akkori igazgatója, Klemm Pál, ekkor beszéltek először arról, hogy meg kellene szervezni egy igazán méltó bemutatkozást Magyarországon.

1987-re teljesült legnagyobb álma, mert szeretett apósa emlékmúzeummá alakított házában, Zebegényben sikerült egy szép kiállítást rendezni akvarelljeiből, és a megnyitóra, ha kicsit késve is, de megérkezett a művész maga, 48 év után újra Magyarországra.

Sosem felejtem el azt a forró augusztusi délutánt 1986-ban, amikor először tettük be lábunkat férjemmel a nevezetes „ Triznya kocsma” vagyis a Triznya házaspár Via Annia Faustinán

12