Köpöczi Rózsa - Klemmné Németh Zsuzsa: Levelek Rómából. Szőnyi Zsuzsa és Triznya Mátyás levelei a Szőnyi és Triznya szűlökhöz 1919 - 1956 - PMMI - Ferenczy Múzeum kiadványai 34. (Szentendre, 2011)
Szőnyi Zsuzsa kézírésos naplói 1949 "Disszidol. I-II."
DISSZIDOL I-II. látszik, nagyon ért a pulikhoz. Azért érdekelné, de a legnagyobb baj, hogy az olaszok nem engedik be. Úgy látszik, alma lesz az egész ügy. Matyi mondta neki, hogy nagyon érdekes arca van, szeretné lefesteni. (Hm.) Lehet, hogy ebből lesz valami. Sajnos nekem 37,2 lázam volt délután, rémes, hogy mindig visszatér a láz. Egész kétségbe estünk, mert Pulitano, a doktor már biztatott, és azt mondta, hogy még egy hét penicillinnel, aztán két hét anélkül, és akkor hazamehetek. De ebből nem lesz semmi. Most már csak abban reménykedem, hogy karácsonyig meggyógyulok. Peggytől kaptam egy levelet Amerikából, nagyon boldog és sokat keresnek. 1949. november 4. Matyi Moore-ékkal ebédelt, egy olasz filmíró is volt a társaságban, olaszul beszéltek főleg, így elég unalmas volt. Moore elmondta, hogy csináltak egy csomó tíz perces kisfilmet Tizianóról, Michelangelóról stb., de nem tudják senkinek eladni. Most a sok kicsiből akarnak egy hosszút és összekötni a Szentévvel, pl. a pápa beszél a film elején. Matyi művészeti tanácsadó lenne, ha igaz. De az egész egyelőre a Holdban van. Holnap reggel elkezdi Moore-t festeni Matyi. Ma nekem 37,1 volt a lázam. A kórházban van egy magyar nő is most, itt volt az este, szimpatikus idősebb nő, de ő csak hat napig marad itt. 1949. november 14. Matyi közben elkészült Moore portréjával, jobb lett, mint a feleségéé. Egyelőre még fizetésről szó sincs. Nekem újabban fáj a fejem a jobb halántékomon és nem akar elmúlni. Közben november 7-én a mellettem fekvő nő meghalt, a grófnő vette észre, hogy már alig van pulzusa és hívták az éjjeli orvost, de már alig élt. Ezután szörnyű éjjelünk és nappalaink voltak, mert a meghalt nő férje idejött bömbölni és nagyon kínos volt. Most csütörtökig kapom még a penicillint és akkor megpróbálják abbahagyni, hátha nem lesz lázam. Nincs túl sok reményem, de hátha megsegít az Isten és kikerülhetek már ebből a rohadt kórházból. Most olvasok egy jó angol könyvet Wells: The passionate friends. A magyar nő minden este idejön hozzám és beszélgetünk, egész jólesik magyarul beszélgetni valakivel. 1949. november 29. Most megint két hete nincs hál’ Isten hőemelkedésem, ha igaz, holnap abbahagyják a penicillint és ha akkor se lesz lázam, hazamehetek egy hét múlva. Már nem merek bízni benne, mert annyiszor reménykedtünk és mindig plűre csúsztunk /csalódtunk/. Pestről megérkeztek Alessandriniék, hoztak egy levelet Dinitől, nagyon el van keseredve szegény. Anyuék jól vannak, Apuval találkoztak, nagyon jó kedve volt és jól néz ki. Sandroné bent volt nálam, hozott narancsot és beszélgettünk. Pesten senki nem sejti, hogy beteg vagyok. Mondta, hogy a kislányának egy osztálytársa szeretne angolul tanulni, Matyi tegnap már találkozott is velük az iskola előtt és megbeszélték. A kislány egy komisz ördögnek néz ki, csak társalogni akar, de látszólag egy szót se tud angolul. Sandroné még három könyvet is adott Matyinak, pergamenbe vannak kötve és a hátukra színes mütyürkéket kell festeni. Darabjáért 200 lírát fogunk kapni, ez is valami, ha nem is sok. Az angolórákért 300-at fizetnek, hetenként kétszer lesz, decemberben fog kezdődni. A kórházat már egész megszoktam, egy hete már felkelek és Matyival sétálok a folyosón. Van egy pár orvos, akik minden 53
