Köpöczi Rózsa - Klemmné Németh Zsuzsa: Levelek Rómából. Szőnyi Zsuzsa és Triznya Mátyás levelei a Szőnyi és Triznya szűlökhöz 1919 - 1956 - PMMI - Ferenczy Múzeum kiadványai 34. (Szentendre, 2011)

Szőnyi Zsuzsa kézírésos naplói 1949 "Disszidol. I-II."

DISSZIDOL I-II. ip4P- március 22. kedd Még ágyban voltunk, mikor Frau Heckel behozott öt levelet. Majd megőrültünk, nem tudtuk, melyik után kapjunk. Elsőnek kinyitottam egyet, de kisült, hogy Bélának szól. Kaptunk egy lapot, gratulálnak a házassági évfordulónkra, egy dollárt levélben Jóskától, egy levelet Hantaiéktól, egyet meg Hantól. Matyi ezt nem tudta elolvasni, mert Hannak nagyon furcsa az írása, olyan ideges lett, hogy alig bírtam lecsillapítani. így ennek a levélnek a kisilabizálását ebéd utánra halasztottuk. Elmen­tünk Montgomeryhez, de éppen szabadságon van, megkérdeztük a helyettesét, hogy kihez fordulhat­nánk. Elküldött egy Hoppe nevű információs főnökhöz. Ide már csak Matyi ment, mert én untam, hogy folyton csak álldogáljak, mint egy néma levente. Hoppe is barátságosan fogadta, alkalmazta volna, mint riportert a Steirerblattnál, de sajnos Matyi nem tud ahhoz elég jól németül. Végül azt mondta, hogy megpróbálja a grazi Operához behozni, mint díszletfestőt, a jövő héten menjen el újra. Remek lenne, bár kissé meg vagyunk ijedve, hogy milyen díszleteket fog összemázolni ott Matyi. Nem ártana, ha lenne egy kis gyakorlata, legalább filmdíszleteket is festhetne Kordának. Irtunk neki is egy levelet, melyben mindezt részleteztük. Bementünk Palmershez, ahol a szép kabát volt kitéve, bevették a kirakatból és felpróbáltam, sajnos úgy néztem ki benne, mint egy nagy sakktábla. Pedig a kirakatban olyan gyönyörű volt, de rajtam direkt nevetségesen hatottak a nagy kockák, pedig elég magas is vagyok. így le kellett mondanunk a kabátról, bár nagyon olcsó lett volna. Délután pénzügyieteket intéztem, mert Nadinka, Konradsheimné telefonált, hogy egy ismerőse akar forintot venni. Béla egyik lágerbaj társának volt eladó 600 forintja, megalkudtunk 50-ben és elvittem 670 forintot, a mi maradékainkat is. Mindet megvette, ott tartottak uzsonnán, közben Nadinka megmutatta a Svájcból hozott anyagokat, gyönyörűek. О csak fekete kenyeret és almát evett uzsonnára, mert mint kisült, mindig valami diéta a mániája, most valami amerikai orvos könyvét olvasta és reggel zuhanyozik hideg vízben, nem eszik cukrot, zsírt, tésztát, húst, stb. Közben kiment és az öreg néni elmondta, hogy gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az egész túrós csusza maradékot megette délben, mondván, hogy nem szereti tartogatni a resztlit. Különben nagyon helyes nő, elkí­sértek mindhárman egész hazáig. ip4p. március 23. szerda Reggel erős kopogtatásra ébredtünk, kisült, hogy a pénzes postás. Nagyon izgatottak lettünk, Bécsből jött a pénz a British Film Sectionből, 2000 schilling. Örömünkben ugrándoztunk, hamar felöltöztünk és elrohantunk vásárolni. Először is a postára mentünk, hogy megírjuk ezt a tényt Kordának, és hogy megköszönjük a pénzt. Aztán cipőt vettünk, a Ballynál épp újonnan érkeztek Svájcból a cipők. Felpróbáltam egy barnát, fehér gumitalppal, éppen jó volt, megvettük 134 schil­­lingért. Aztán egy gyönyörű drogériába mentünk, a kirakatban előzőleg megnéztük a szebbnél szebb amerikai és francia rúzsokat és krémeket. Vettünk egy arcvizet tizenkét schillingért és egy krémet egy édes rózsaszín dobozban. A doboz maga megérte a nyolcat, amit fizettünk érte. Utána a Palmershez mentünk, ahol a kabátot felpróbáltam. Vettem egy édes kombinét, csipkével és egy kis nadrágot. Ilyen helyes kombiném talán még sose volt, összesen 88 schilling volt. Még egy fekete táskát akartunk, ezt a Hauptplatzon, a legszebb táskásnál vettük. Gyönyörű nylon táskák voltak, telerakták velük a pultot, alig bírtam kiválasztani a legszebbet, de végül sikerült. Ez elég drága volt, de a pesti árakhoz képest olcsó, 195 schillinget fizettünk érte. Olyan boldog voltam, rengeteg csomagot vittünk, mintha Karácsony lett volna. Még akartam egy kis muskátlit venni, de már 25

Next

/
Thumbnails
Contents