Köpöczi Rózsa - Klemmné Németh Zsuzsa: Levelek Rómából. Szőnyi Zsuzsa és Triznya Mátyás levelei a Szőnyi és Triznya szűlökhöz 1919 - 1956 - PMMI - Ferenczy Múzeum kiadványai 34. (Szentendre, 2011)

1950

LEVELEK RÓMÁBÓL

Másnap, vasárnap megláttuk az újságban, hogy adják egy kis moziban a Biciklitolvajok című filmet, ezt de Sica csinálta és a háború után a legjobb és leghíresebb film volt, mi itt rengeteget hallottunk róla. Az II Gesú templom mellett egy sikátorban nagy nehezen megtaláltuk a mozit, revüt is adtak a film mellé és valódi római közönség volt, alig kaptunk ülőhelyet, mert itt rakásra beengedik az embereket. Végre leültünk, de olyan sokan voltak, hogy alig lehetett lélegezni. A film olyan rettenetes szomorú és reménytelen, hogy egész fejbe verve mentünk haza, viszont tökéletesen és zseniálisan van megcsinálva. Ügy látszik, ez a de Sica egy művész, nagy mázli, hogy pont ő lesz Matyi főnöke. A tartalmát egy mondatban le lehet írni: egy embernek a létfenntartásához szükséges a biciklije, de ellopják és nem találja meg. Az a gyanúm, hogy a témát kissé A köpenyből vették, de mindegy, a fő, hogy a film olyan szép, hogy talán csak A pék feleségéhez lehet hasonlítani. De más a stílusa, teljesen reális. Római külvárosban kezdődik, egy ember munkát kap, mint városi plakátragasztó, de csak biciklivel. A felesége zaciba rakja a fehérneműt, hogy kiválthassák a biciklit. Első nap, amint ragasztja a plakátokat, ellopja egy suhanc a biciklit. A férfi a kisfiával, aki egy remek pofa kölyök, végigjárja a római Teleki teret és mindenütt keresi a biciklit. Végül megtalálja azt a suhancot, aki ellopta, de nem tudja rábizonyítani, mert nincs tanúja. De nem is lehet így leírni, itt igazán nem az a lényeg, hogy mi történik, hanem a hogyan. A végén a kisfiúval kézen fogva mennek a római utcákon, de ez valami olyan rettenetes szomorú, hogy ilyen pesszimista filmet még nem láttam.

A „revü”-n nagyon jól mulattunk, mindenféle jelenetek voltak és egy nő énekelt, meg egy tangóharmonika művész játszott operarészleteket, az olaszok halálos csendben ültek és minden szám után őrjöngtek. A moziból kijövet találtunk egy gyönyörű kis kő kutat egy palota oldalán. Nekem az a rész a kedvencem, nincs járda az utcákon és gyönyörű paloták vannak lépten-nyomon.

Vasárnap délelőtt elmentünk megnézni a Santa Prassede templomot. Persze eltévedtünk és meg kellett kérdezni, hogy hol van, ami most már ritkán esik meg velünk. Éppen egy pap kinyitotta a kis kápolnát, hát valami csodálatos az a mozaik, tényleg egy kis ékszerdoboz az egész. A templom apszisában is vannak szép mozaikok, de ehhez a kápolnához hasonlót még nem láttunk. Ügy ragyog és tüzel, mintha a kövek között lenne megvilágítva hátulról. Nagyon örültünk, hogy megkerestük, ezt kár lett volna elmulasztani. [...]

Befejezem, mert Matyi türelmetlenkedik, hogy menjünk már.

Pá-pá, sokszor csókol Benneteket

Zsuzsa és Matyi

IO5.

Róma, 1950. január 31.

Édes Mamikám és Apu,

Remélem, nem izgultatok, hogy nem írtam egy hétig, de kissé meg vagyunk hülyülve. Még mindig nem tudjuk pontosan, hogy mikor megyünk Milánóba, már mindent bepakoltunk és elintéztünk, de a szerződés még nincs aláírva. Ügy látszik, ez filmeseknél mindig így van, de az olaszok különlegesen dörzsölt fickók. Ned Mann már félig megőrült idegességében, egy hónapja úgy van, hogy minden pillanatban indul és még ő is itt van és csak vár. Valószínűleg azért csinálják, hogy minél jobban húzzák az időt, hogy minél kevesebbet kelljen fizetni. Ha aláírják a szerződést, nekik attól a

2x4