Mazányi Judit: Egytől egyig szita. A Szentendrei Grafikai Műhely 30 éves jubileumi kiállítása, 2010. július 9 - augusztus 22. - PMMI Ferenczy Múzeum kiadványai 30. (Szentendre, 2010)
Rácmolnár Sándor, Szirtes János, Szurcsik József. Későbbi pályafutásuk alatt is szívesen választották a szitázást, és ezzel hozzájárultak az eljárás széleskörű népszerűsítéséhez. Ezekkel az eseményekkel párhuzamosan a szentendrei kollektív grafikai műhely ötletét először Korniss Dezső vetette fel,22 és az elképzelés első, írásba foglalt változata 1977-ből származik Farkas Adám művészeti titkár aláírásával. A vázlatos elképzelések között szerepelt egy, a műhelyben készült nyomatokból összeálló, vándorkiállítások célját szolgáló - és későbbiekben ténylegesen megvalósított - Bak Imréék elképzelésével párhuzamba állítható műtárgybank ötlete is.23 A város Új Művésztelepén dolgozó Kocsis Imre - vezetőségi tagként - ebben az esetben is fontos szerepet játszott a műhely gyakorlati megszervezésében, a szitakészítésre alkalmas, megfelelő technikai háttér biztosításában. Hosszas előkészítő egyeztetések után 1980-ban kezdődhetett el a nyomatkészítés a műhelyben.24 A művészek munkájának segítésére szitanyomó mesterként Lipták Mihály nyomdászt alkalmazták, kinek egyre bővülő szakmai tudása mind a mai napig az itt készült munkák színvonalas kivitelezésének biztosítéka. A műhelyhez először 19-en csatlakoztak, majd a létszám rövid idő, kb. másfél év leforgása alatt 40 főre bővült, és működése legvirágzóbb időszakában, a 80-as és 90 évek fordulóján kb. 50 fő körül mozgott. A tagság elsősorban területi alapon szerveződött, így a modern magyar művészet már akkor klasszikusként számon tartott idős mesterei, Barcsay Jenő, Bálint Endre, Korniss Dezső éppúgy csatlakoztak a kezdeményezéshez, mint a középgeneráció tagjai, köztük Balogh László, Deim Pál, Keserű Ilona, Nádler István, vagy a pályájukat néhány évvel korábban kezdő fiatalok, Aknay János, ef Zámbó István, Wahorn András. A ma már egyre kevésbé fontos besorolás szerint az alkotók között par excellence grafikusművész alig néhány akadt, például Gy. Molnár István, főként festők készítettek lapokat és néhány szobrász, Farkas Adám, Mészáros Dezső, Matyófalvi Gábor is csatlakozott e tevékenységhez. A művészek közül jó néhányan csak egy-egy lapot készítettek, de többen - köztük Aknay János, Ásztai Csaba, Balogh László Bálint Ildikó, Deim Pál, Keserű Ilona, Nádler István azonban rendszeresen éltek a műhely kínálta lehetőséggel. A dokumentált tagfelvételek arról tanúskodnak, hogy a területi megkötéseknél jóval fontosabb szempont volt a magas színvonal biztosítása és a felvett alkotók előremutató, a kortárs művészeti tendenciák iránti fogékonysága. Első áttekintésre - néhány egyszerű, természetelvű munka kivételével - ez biztosítja a lapok látszólagos egységességét. Jellemző, hogy a fotóhasználat jóval kisebb szerepet játszik a műhelyben, mint az az elmúlt három évtized általános tendenciáiból következne. Kezdetben Kocsis Imre foglalkozik a látható világ abszurditásig vitt átértelmezésével és ezzel a valóság és képi mása kapcsolatát boncolgatja, hasonlóan Ásztai Csabához, aki szitanyomataihoz rendszeresen használja kiindulópontként a fotót. Regős István festményeivel párhuzamosan groteszk felhangokkal kísért, szintén abszurd helyzeteket hordozó jelenetein kommersz talált képekkel dolgozik csakúgy, mint Vincze Ottó, akinek szabásminta babái az elidegenedett és bornírt precizitás megtestesítői. Az utóbbi időben az intermediális művészet tanulságain felnőtt művészek: Margit Szabolcs, Frózsy-Nánássy Tibor kísérleteznek újfent a fotó átértelmezésével, míg Csontó Lajos néhány éve készült neokoncept lapján a szöveg és a fotózott látvány között teremt bizarr feszültséget. Bár a 1960-as évek második felétől hagyományos technikákkal is egyre több színes nyomat készült a magyar grafika területén, a szentendrei művek - mint Kocsis Imre mondja - kimondottan színre vannak hangolva, festő szándékok érvényesülnek a lapok készítésénél, ami csak részben köszönhet_a tagságon belül a festők dominanciájának.25 Valószínű, ennek eredményeként született meg a műhely egyik specialitása is, a rendkívül finom, festői átmenetek létrehozására alkalmas írisznyomás. A szitanyomatok jelentős részén - hasonlóan az 1960-as évek második felétől induló szentendrei fes9
