Mazányi Judit: Egytől egyig szita. A Szentendrei Grafikai Műhely 30 éves jubileumi kiállítása, 2010. július 9 - augusztus 22. - PMMI Ferenczy Múzeum kiadványai 30. (Szentendre, 2010)
tészeti törekvésekhez - az eltérő premisszákra épülő, különböző mértékű elvonatkoztatás határozza meg a formavilágot. A tág értelemben vett, nem-ábrázoló művészet szinte teljes körét tanulmányozhatjuk az anyagban. Barcsay Jenő valóságtól elvonatkoztatott síkfoltokból építkező, bejárhatatlan, szorongást és harmóniát egyszerre sugárzó terei, Bálint Endre asszociatív képzeteket keltő, montázsszerűen komponált konstruktív szürrealizmusa, vagy Korniss Dezső véletlen, amorf formákat tudatos rendbe kényszerítő kompozíciói éppúgy otthonra találnak a szita technikában, mint Deim Pál geometrikus terekben ellenpontként megjelenő, általános emberi szituációkat megtestesítő bábái, vagy Balogh László hangulatokat is közvetítő monumentális asszonyfigurái és kényes egyensúlyra épülő nonfiguratív kompozíciói. Feszesen fogalmazott, de dekoratív vagy játékos hatást kiváltó geometrizálásra éppúgy találunk példát Baska Józsefnél, mint ahogy a neo-konstruktivizmust idézik Lukoviczky Endre végtelen terekben méltósággal átúszó utópisztikus építményei. A meghívott vendégként alkotó Konok Tamás intellektuális fegyelemmel jelenít meg a lírai absztrakcióra jellemző szubtilis képi történéseket, míg Bartl József jelentéssel telített motívumai lírai módon utalnak mögöttes történésekre. Gy. Molnár István népi motívumokat analizál, Farkas Ádám a táj plasztikai struktúráját próbálja meg feltérképezni. Keserű Ilona a tiszta színekkel ábrázolt, szabályos, geometrikus elemek és a kevert, vagy tört színekkel megjelenített, szabadon áramló organikus formák ütköztetésével kísérletezik. Az 1970-es évek fordulóján főként a neodada, a koncept, a pop art sajátosságait a hazai szubkultúra elemeivel ötvöző, autodidakta művészekből szerveződött Vajda Lajos Stúdió (VLS) prominens képviselői, Aknay János, ef Zámbó István és Wahorn András még az induláskor belépnek a műhelybe, majd fokozatosan egyre többen csatlakoznak az elkövetkezendő tíz évben. A VLS korántsem egységes felfogást képviselő képzőművészeinek egy része a nonfiguratív képteremtésben találja meg a megfelelő kifejező eszközöket. Közülük Aknay János nemcsak festményein, de szitáin is a szentendrei festészet architektonikus hagyományaira alapozott művészetből indulva jut el a szimbolikus jelentésekkel telitett nonfiguratívitásig. Bereznai Péter ősi alapjeleket helyez kifinomult arányérzékkel kontextusba. Bukta Imre a pop művészekkel rokon módon egyszerre szeretettel és ironizálva tekint a korabeli hétköznapokban téblábolókra, csak az ő hétköznapjai nem a világvárosban zajlanak, hanem a szocialista faluban. Ugyancsak banális, sokszor gyermekrajzok esetlenségével ábrázolt mindennapi jelenetek láthatók fe Lugossy László lapjain. Wahorn András nyers színekkel, mégis rafináltan fogalmazott figurái hasonló, sokszor a szexualitást középpontba állító szituációk szereplői, míg ef Zámbó István abszurd jeleneteiben a figurák szürrealista mezt öltenek. A magyarországi szitaművészet térhódításának utolsó állomása éppen a Szentendrei Grafikai Műhelyhez fűződik. Az 1981-es XI. Országos Grafikai Biennáléra a műhely 27, a különböző generációkat és irányzatokat egyaránt képviselő művészétől válogatott szitaanyagot kollektiven nyújtották be - megjegyzendő - egy olyan levél kíséretében, amely a rendező bizottságot a teljes anyag bemutatására szólította fel, ellenkező esetben a művek együttes visszavonását helyezték kilátásba.26 A kiállításra, melynek zsűrije már csak a teljesen színvonaltalan alkotások kiszűrésére lett felkérve, szinte berobbantak az új technikák: az ofszet- és szitanyomás. A művek jelentős része fotóhasználatra épült, és az elvont, geometrikus törekvéseket is szép számmal képviselték. A katalógus bevezetőjét író Krunák Emese a grafika aranykorának letűntén borong, és válságjelenségként értékeli a fotódeterminációt, a folyamatábrákat, a tematikai gazdagság, továbbá a figuratívitás és ezzel együtt a művészet tudatformáló szerepének elvesztését, bár a szentendrei műhely kollektív bemutatkozást jelentősnek tartja.27 A győzelem sok szempontból teljesnek tűnik, de a szitanyomás további virágzását lépésről lépésre zavaró tényezők árnyékolják be. A Magyar Nemzeti Galériában 1979-ben az Amerikai festészet: a nyolcvanas évek című, az elkövetkezendő évtized főbb 10