Balogh László: Balogh László retrospektív kiállítása. 2010. január 23 - március 15. MűvészetMalom, Szentendre (Szentendre, 2010)
Verba Andrea: Interjú Balog László festőművésszel
BL: Úgy hozta a sors, hogy később kaptam meg ezeket az elismeréseket. Kicsit anakronizmus, azért is lepődök meg, amikor az emberre így ráömlik a pálya végén az elismerés, hiszen az én korosztályomat már jóval korábban kitüntették. Úgy látszik, én már csak ilyen későn érő típus vagyok... VA: Hogyan fogalmazná meg emberi és alkotói szempontból művészi hitvallását? Mi az, amit ebből a legfontosabbnak tart, illetve mi az, amit a fiataloknak tudna üzenni? Mire figyeljen az új generáció? BL: Dráma, belső katarzis, megrendülés nélkül nincs művészet. Az érzelmek adnak hitelt a művészetnek, a magyar művészetnek különösen. A tiszta formák, a képépítés tiszta logikája mellett szükség van a poézisre... Egy fiatal művész először is tanulja meg a mesterséget. A mi időnkben ezt úgy mondták, tanuljon meg rajzolni. Aki rajzolni tud, az alkati adottságától függően lehet szobrász, grafikus, festő, iparművész vagy bármi. A rajzi tudás biztonságot jelent az alakításban. Ezt ki ne hagyja. A másik, ha valaki már erre tette az életét, ne a könnyebb ellenállás irányába menjen. Ez megint adottság kérdése, mert van olyan festő, aki nem képes a tehetségét aprópénzre váltani. Nem tud se grafikai munkákkal, se illusztrációval, vagy más alkalmazott műfajjal pénzt keresni. Tudniillik a legfontosabbakat: az arányérzéket, a formát, a rajzban már megtanulta alkalmazni. A fejlődésen pedig keresztül kell menni, mindent meg kell emészteni. A művészet olyan komoly dolog, amit ha játékosan is csinál időnként az ember, akkor is komolyan, mint ahogy József Attila mondja: „játszani is engedd szép, komoly fiadat". Dolgozni kell, és a munka mondja meg, hogyan tovább. Ehhez kell, ugye, háttér, kell lehetőség, kell élet. Ahhoz, hogy valaki megtalálja azt, ami a saját fejlődéséhez szükséges, és ha azt töretlenül csinálja, valakinél hamarabb, valakinél később érik be. Erre recept nincs. Szerintem, ha nem ilyen életformára vágyik, hanem szerepelni, tündökölni akar, akkor az ambícióit inkább a szórakoztatóiparban élje ki. A művészet az más. Csöndben az állvány előtt, a műteremben zajlik. Ami az életformát illeti, arra megint nem tudok receptet adni, mert mindenkinek a saját lehetőségei szerint kell élnie. Ez alatt azt értem, hogy az egész élete ekörül forog, minden ennek van alárendelve. Végül csak azt tudom mondani, amit magam is a mesteremtől tanultam: „Akinek az Isten tehetséget adott, az kötelez, az felelősség, azzal nem élhet vissza." Mert ez egy ritka isteni adomány, higgye el! Sok munkával, szorgalommal jár, de megvan az öröme is! VA: Köszönöm a beszélgetést! 15
